Ribizlibokron veszett össze szobatársával egy szlovákiai idősotthon egyik lakója, késelés lett belőle

2024. június 12. – 13:15

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovákiai mezőlaborci (Medzilaborce) idősotthonának egyik lakója késsel támadta meg a szobatársát, mert azt hitte, hogy az kigyomlálta az általa ültetett ribizlibokrot – írja az Új Szó.

A konfliktus azon robbant ki, hogy az idős lakó azt hitte, hogy a fiatalabb szobatársa kihúzta a földből azt a ribizlibokrot, amit a kertbe ültetett. A feldühödött nő leteperte és megütötte szobatársát, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őt.

Nem sokkal később a még mindig neheztelő asszony, amikor a szobatársa elhaladt mellette, előrántott egy kést a táskájából, és megszúrta a másik nő arcát. A 64 éves nő több helyen is megsérült, a sebeit az intézmény egy másik szobájában látták el. Amikor azonban elhagyta a helyiséget, előtte termett a dühös szobatárs, ezúttal egy konyhakéssel a kezében, és ismételten több szúrást mért a sértett létfontosságú szerveinek irányába, a mellkasára és az arcára.

Az egyik ápoló ugyan kitépte a kést a támadó kezéből, mire az előhúzott egy újabbat.

A 64 éves nőt végül az arcán nyílt sebbel és felső végtagjait ért sérülésekkel szállították kórházba. A támadó ellen gyilkossági kísérlet miatt indult eljárás. Az idős nő vizsgálati fogságba helyezését indítványozták, miután fennáll a veszélye annak, hogy folytatja, illetőleg véghez viszi a bűncselekményt, amit eltervezett – írja az Új Szó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!