90 ország már biztosan részt vesz a svájci békecsúcson, Putyin Észak-Koreába utazhat

2024. június 10. – 10:38

90 ország már biztosan részt vesz a svájci békecsúcson, Putyin Észak-Koreába utazhat
Egy nő törmeléket takarít egy többemeletes lakóépület egyik lakásából, amely egy rakétatámadásban sérült meg az orosz ellenőrzésű ukrajnai Luhanszkban, 2024. június 7-én – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfői hírösszefoglalónk az orosz-ukrán háború legfontosabb eseményeiről.

Eddig 90 állam és szervezet jelentkezett az ukrajnai béke megteremtését célzó csúcstalálkozóra, amelynek Svájc ad otthont június 15-16-án – közölte a svájci kormány hétfőn. Oroszországot nem hívták meg a csúcstalálkozóra, de a kormány közleményében azt írta, hogy a találkozó célja, hogy „közösen határozzanak meg egy irányvonalat” arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet mind Oroszországot, mind Ukrajnát bevonni a jövőbeni békefolyamatba. Svájc januárban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérésére vállalta a csúcstalálkozó megrendezését. Oroszország időpocsékolásnak minősítette a csúcstalálkozót. Szijjártó Péter múlt héten múszentpétervári látogatásán jelentette be, hogy részt vesz a békecsúcson. (Reuters)

Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő hetekben Észak-Koreába és Vietnamba látogat – erről számolt be egy orosz lap diplomáciai forrásokra hivatkozva. A lapnak Alekszandr Matszegora észak-koreai orosz nagykövet a lapnak megerősítette, hogy az orosz elnök phenjani látogatását már „aktívan előkészítik”. A lap értesülései szerint Putyin észak-koreai vendégmunkások fogadásáról tárgyalhat majd Kim Dzsongunnal. Putyin már júniusban Vietnamba látogathat, valószínűleg közvetlenül észak-koreai látogatása után. Kim Dzsongun tavaly szeptemberben látogatott Oroszországba. Oroszország az ukrajnai háború kezdete óta erősíti kapcsolatait Észak-Koreával. (Reuters)

Az ukrán hadsereg első ízben semmisített meg Szu-57 típusú, újgenerációs vadászgépet egy oroszországi támaszponton – közölte vasárnap az ukrán katonai hírszerzési ügynökség (HUR) műholdas képeket is közzétéve a légicsapásról. Az ukrán katonai hírszerzés közleménye szerint a gép az Asztraháni területen fekvő Ahtubinszk repülőterén parkolt, az ukrán-orosz frontvonaltól 589 kilométerre. „A képeken látni lehet, amint június 7-én a Szu-57 érintetlenül állt, június 8-án viszont a robbanásban keletkezett kráterek és tűz okozta jellegzetes foltok láthatók” – közölte a HUR az üzenettel együtt feltett képekről. (MTI)

Oroszország három irányított bombát küldött Harkiv városára, a támadásban legalább hat ember megsebesült, és magánházak is megrongálódtak. A polgármester szerint legalább két ház kapott találatot, többen a romok alatt rekedhettek. Egy magánházban tűz ütött ki, több garázs és autó is megrongálódott. Harkiv már régóta orosz támadások célpontja, az elmúlt hónapokban egyre intenzívebbé váltak a bombázások, és a polgári és energetikai infrastruktúrát is rongálják. (Reuters)

Május végén Oroszország kiengedett egy csoport női elítéltet egy Szentpétervár melletti börtönből, hogy csatlakozzanak az Ukrajnában folyó harcokhoz. Azt nem tudni, hogy ez egy elszigetelt, egyszeri eset, kísérleti program vagy egy nagyobb szabadon bocsátási hullám kezdete. A szentpétervári börtönökben toborzók tavaly egy évre szóló szerződést ajánlottak a raboknak azért, hogy mesterlövészként, harctéri orvosként és frontvonali rádiósként szolgáljanak, ami jelentős eltérés ahhoz képest, hogy korábban a nők javarészt kisegítő beosztásokat töltöttek be a hadseregben. A börtönök 400 rabja közül körülbelül 40 jelentkezett ekkor szolgálatra. Ők kegyelmet és havi több mint 700 ezer forintnak megfelelő összeget kaptak, ami az orosz minimálbér nagyjából tízszerese. (The New York Times)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!