Négy orosz hadihajó érkezik Kubába kedden az orosz–kubai barátság jegyében

2024. június 7. – 14:35

Másolás

Vágólapra másolva

Négy orosz hadihajó horgonyoz le június 12-én Havanna kikötőjében, derül ki a kubai külügyminisztérium közleményéből, a hírt a TASZSZ orosz hírügynökség is megosztotta. A tárca közlése szerint a látogatás teljesen baráti, az orosz hajók köteléke udvariassági vizitet tesz Havanna kormányzójánál és a kubai haditengerészet parancsnokánál.

„Ez a látogatás összhangban van a Kuba és az Orosz Föderáció között fennálló történelmi baráti kapcsolatokkal, és szigorúan betartja azokat a nemzetközi szabályokat, amelyeknek a kubai állam részese.”

– olvasható a kubai külügyminisztérium közleményében.

Azt is írják, hogy a nemzetközi szabályoknak megfelelően atomfegyvert a hajók nem szállítanak, így semmilyen veszélyt nem jelentenek a térségre hatnapos látogatásuk során.

A négy hajó név szerint: a Gorskov admirális fregatt, a Kazany atom-tengeralattjáró, a Pasiny tartályhajó és a Nyikolaj Csiker mentőhajó.

Amerikai elemzők szerint a látogatás nagyon is tudatos orosz erőfitogtatás, amely egyfajta reakció az orosz–ukrán konfliktus amerikai álláspontfoglalásával kapcsolatban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!