Ismét kitört az indonéziai Ibu vulkán

2024. június 2. – 16:30

Másolás

Vágólapra másolva

Újból kitört az indonéziai Halmahera szigeten található Ibu vulkán, amely felett vasárnap hét kilométer magas füstoszlop kígyózott az ég felé – közölték vasárnap a helyi hatóságok. Az MTI szerint az újabb kitörés valamivel több mint hat percig tartott. A helyi katasztrófavédelmi szolgálat felszólította a környéken élő lakosokat, hogy kerüljék a kültéri tevékenységeket és maradjanak zárt térben, míg a hamu teljesen le nem ülepedik. Mindemellett arcmaszkok viselését is javasolták.

Az Ibu a délkelet-ázsiai ország egyik legaktívabb tűzhányója, idén már több mint száz alkalommal tört ki, és májusban a hatóságok a heves kitörések miatt a legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki.

A lakosoknak és a turistáknak azt javasolták, hogy ne menjenek a tűzhányó köré vont csaknem hét kilométeres övezetbe.

A hatóságok megkezdték az érintett térség evakuálását. Vasárnapig több mint 2500 embert szállítottak szükségszállásokra. Halmahera szigetén 2022-es statisztikai adatok szerint több mint 700 ezren élnek.

Indonézia az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, tektonikus lemezek találkozásánál, ahol rengeteg az aktív tűzhányó. Az országban több mint 129 aktív vulkán található, közülük 65-öt minősítettek veszélyesnek. Május végén a Nyugat-Szumátra tartományában található Marapi vulkán mutatott aktivitást hamu- és füstfelhőt lövellve.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!