Hirtelen áradt meg egy olaszországi folyó, elsodort a mederből három összekapaszkodó fiatalt

2024. június 1. – 10:54

Másolás

Vágólapra másolva

Elsodort három fiatalt a megáradt Natisone folyó pénteken Olaszországban – írja a Rai. Az egy fiúból és két lányból álló társaság egy olyan helyen ment be a folyómederbe, ahol tilos volt fürdeni. A gyorsan megáradt folyóból nem tudtak kikecmeregni, így a víz elsodorta őket. Péntek délután látták őket utoljára, szombaton még nem találták meg őket.

Péntek délután kettőkor riasztották a rendőrséget, hogy az észak-olaszországi Premeriacco település mellett, a Natisone folyó medrében van három bajba jutott fiatal. Ők valószínűleg akkor mentek be a folyóba, amikor annak még kicsi volt a sodrása, ez azonban rövid időn belül másodpercenként 15 köbméterről 250 köbméterre emelkedett.

A három fiatal egy ideig összekapaszkodott, hogy jobban bírják a sodrást. A helyszínre tűzoltók érkeztek, akik egy daruról létrát és kötelet eresztettek le. A fiatalok megpróbáltak belekapaszkodni a kötelekbe, de nem sikerült megkapaszkodni és magával rántotta őket a sodrás. A folyóban összekapaszkodó fiatalokról készült felvételt itt lehet megnézni:

Eltűnésük után csónakkal és helikopterekkel kezdték őket keresni, de szombat délelőttig nem találták meg őket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!