Harminc év után vesztette el parlamenti többségét Mandela pártja Dél-Afrikában

2024. június 1. – 17:09

Másolás

Vágólapra másolva

Történelmi választási eredmény született Dél-Afrikában, mert harmin év után elveszítette az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) nevű párt a többségét a parlamentben. Az apartheid rendszer harminc évvel ezelőtti felszámolása óta őrizte az ANC a parlamenti többségét.

A szerdai általános választások után azonban kiderült, hogy a szavazatok több mint 99 százalékának megszámlálásával az ANC kevéssel 40 százalék felett áll, és ezzel továbbra is a legnagyobb pártnak számít, de elveszítette az apartheid rendszernek véget vető, bőrszíntől függetlenül minden szavazókorú állampolgárra kiterjedő 1994-es választáson megszerzett és azóta őrzött abszolút többségét.

A második helyen végző Demokratikus Szövetség a szavazatok 21 százalékát szerezte meg. Jacob Zuma volt elnök új MK pártjának ez volt az első választás, és a harmadik helyen végzett a szavazatok alig több mint 14 százalékával. A negyedik helyen a Gazdasági Szabadságharcosok nevű szélsőbaloldali párt áll alig több mint 9 százalékkal. Az ANC koalíciót a Demokratikus Szövetséggel vagy az MK-val köthet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!