Perel három fekete férfi, akiket testszagos panasz miatt szállított le egy légiutas-kísérő

2024. május 30. – 14:52

Másolás

Vágólapra másolva

Egy utas rossz testszagára panaszkodott egy légiutas-kísérő idén januárban, egy, Phoenixben indulásra váró American Airlines-gépen, ezért öt másik fekete férfival együtt letessékeltek a gépről három fekete férfit, írja a Sky News.

A történtek miatt a leküldött férfiak közül hárman szerdán pert indítottak, mert szerintük kizárólag a bőrszínük miatt bántak velük így. Egymástól teljesen függetlenül utaztak volna ugyanazon a New York-i gépen, korábban nem ismerték egymást. A BBC azt írja, hogy a pert indító három férfi, Alvin Jackson, Emmanuel Jean Joseph és Xavier Veal a leszállításkor vették észre, hogy „minden fekete férfit eltávolítottak a járatról”.

Az American Airlines új foglalást ajánlott nekik egy későbbi gépre, azonban aznap nem indult több járat New Yorkba. Ekkor a kereset szerint megengedték nekik, hogy visszaszálljanak. A visszaszállás körülbelül egy órát vett igénybe, miután el kellett hagyniuk a gépet.

A légitársaság azt nyilatkozta, utánajárnak a sértettek állításainak, a diszkrimináció minden esetét nagyon komolyan veszik, áll a közleményben.

Az ügyben felszólalt az NAACP (Országos Szövetség a Színes Bőrűek Felemelkedéséért), polgárjogi szervezet is, ezt követően az American Airlines változtatásokat ígért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!