Több mint száz év börtönbüntetést kapott hat félprofi focista Angliában, tonnaszámra szállították a kokaint

2024. május 29. – 05:54

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 103 év börtönbüntetést kapott hat félprofi focista Angliában, akik összesen 260 millió fontra, vagyis nagyjából 117 milliárd forintra becsült kokaint árultak. A rendőrség szerint a rendkívül szervezett banda ipari méretekben értékesítette a kábítószert – írja a SkyNews.

A banda egyik tagját 2022 októberében állította meg a rendőrség, miközben egy fehér furgont vezetett, a jármű átvizsgálásakor 8 kilogramm kokaint találtak a hátsó ülésén. A 36 éves férfit letartóztatták, telefonját lefoglalták és elküldték szakértőknek, akik egy biztonságos üzenetküldő alkalmazást találtak a telefonján.

A nyomozók megvizsgálták térfigyelő kamerák felvételeit, amelyeken látható volt, ahogy a banda tagjai az egyik nyugat-londoni raktáregységből ki-be járkálnak, a kábítószereket pedig táskákba és dobozokba rejtették.

A rendőrök megállapították, hogy a hat férfi 2022 áprilisa és októbere között több mint 2,7 tonna kiváló minőségű kokaint szállított.

A banda tagjait letartóztatták, vádat emeltek ellenük. Mindannyian bűnösnek vallották magukat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!