Rockin' in the Free World – Neil Young slágerével lépett színpadra az amerikai külügyminiszter egy kijevi bárban

2024. május 15. – 14:36

Másolás

Vágólapra másolva

Neil Young Rockin' in the Free World c. dalával lépett fel egy kijevi bárban Antony Blinken amerikai külügyminiszter – írja a CNN. Blinken egy helyi zenekarba állt be gitározni és énekelni. „Az Egyesült Államok veletek van. A világ nagy része veletek van, és nemcsak Ukrajnáért, hanem a szabad világért harcolnak, és a szabad világ is veletek van” – mondta Blinken a tömegnek. A Rockin in the Free World c. dalát Young 1989-ben írta, amikor The Restless nevű zenekarával turnézott. A turnét a Szovjetunióba is el akarták vinni, ám ez nem jöhetett létre. Ekkor mondta ki a későbbi (másnapra megírt) dal címét gitárosa, Frank Poncho Sampedro.

Antony Blinken váratlanul, előre be nem jelentett látogatásra érkezett Ukrajnába május 14-én, ahová vonattal utazott Lengyelországból. Blinken nagyjából akkor érkezett az országba, amikor az új amerikai segélycsomag fegyverei kezdenek eljutni a frontvonalra. Három héttel ezelőtt ugyanis az Egyesült Államok kongresszusa megállapodott egy 61 milliárdos segélycsomagról Ukrajna számára. Blinken szerdán találkozott Kijevben Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, és bejelentette, hogy 2 milliárd dollár külföldi katonai finanszírozást biztosít Amerika Ukrajnának.

Közben Oroszország tovább nyomul előre Északkelet-Ukrajnába a múlt heti jelentősebb eredmények után. Ezek Moszkva legjelentősebb térnyerései azóta, hogy a kijevi erők 2022-ben visszafoglalták a harkivi régiót. Kedden legalább 21 civil, köztük két 12 éves kislány és egy 8 éves kisfiú sebesült meg az Ukrajna második legnagyobb városát, Harkivot ért támadásokban. A térségből több mint 7500 embert evakuáltak.

Az orosz támadások miatt Zelenszkij ukrán elnök lemondta a következő napokra tervezett külföldi útjait. Ez napokkal azután történt, hogy Ukrajna legfőbb katonai tábornoka arról számolt be, hogy a harcok „jelentősen súlyosbodtak” Harkivban, miközben Oroszország azt állította, hogy további négy falut foglalt el.

A példátlanul magas szintű orosz–kínai stratégiai partnerség miatt döntött úgy Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy nemrég újraindult hivatali idejében Kínát választotta látogatásának első helyszínéül. „Ma az orosz–kínai kapcsolatok minden idők legmagasabb szintjét érték el, és a nehéz globális helyzet ellenére tovább erősödnek” – mondta Putyin a Hszinhua kínai állami hírügynökségnek adott interjújában szerdán, csütörtöki pekingi érkezése előtt. Putyin látogatása során várhatóan az ukrajnai, a közel-keleti és az ázsiai–csendes-óceáni helyzetről tárgyal majd – közölte Jurij Uzsakov, Putyin külügyi asszisztense. (CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!