200 rendőr vadászik a Légy becenevű megszöktetett rabra Franciaországban

2024. május 15. – 09:12

Másolás

Vágólapra másolva

Hajtóvadászatot indított a francia rendőrség azután a férfi után, akit kedden szöktettek meg, amikor a franciaországi Rouenből egy bírósági tárgyalásról szállították vissza a börtönbe, írja a BBC. A „Légy” becenéven ismert Mohamed Amrát szállító börtönkonvojt ismeretlenek támadták meg, az autópályán az egyik fizetőkapunál belerohantak a rabszállítóba, a fegyveresek lőni kezdték azt, megölve két börtöntisztet.

„Minden eszközt bevetünk, hogy megtaláljuk ezeket a bűnözőket” – mondta Gerald Darmanin francia belügyminiszter, és hasonlóan nyilatkozott Emmanuel Macron francia elnök is. A francia rendőrség közölte, hogy mintegy 200 rendőrt mozgósítottak, és a kulcsfontosságú helyszíneken ellenőrzik az autósokat.

Laure Beccuau párizsi államügyész újságíróknak azt mondta, hogy amikor kedden, helyi idő szerint nem sokkal 11:00 óra előtt az Amrát szállító furgon áthajtott az észak-franciaországi Eure régióban található Incarville-ben a fizetőkapun, egy Peugeot „azonnal szemből nekiment, hogy megállítsa”. Elmondása szerint a kocsiból fegyveresek ugrottak ki, akikhez egy, a rabszállítót követő Audiból még többen csatlakoztak. Az ügyész azt mondta, a fegyveresek többször lőttek a két rabszállítóra, két börtönőrt megöltek, több rendőrt megsebesítettek, majd elhúztak a helyszínről Amrával együtt.

A Légy becenevű 30 éves Amrát május 10-én betöréses lopásért ítélték el, de a marseille-i ügyészség is vádat emelt ellene egy halálos áldozatot követelő emberrablás miatt. A Rouen melletti Val de Reuil börtönben tartották fogva, de nem volt „szigorúan megfigyelt rab”, szállításához mégis „hármas szintű kíséretre” volt szükség, ami azt jelenti, hogy öt börtönőr utazott vele.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!