Megtámadták Steve Buscemit Manhattanben

2024. május 13. – 09:19

Másolás

Vágólapra másolva

Váratlanul megtámadták Steve Buscemi amerikai színészt New York belvárosában, mondta a Fargo és a Kutyaszorítóban sztárjának publicistája a CBS Newsnak. Az incidens múlt héten szerdán történt, délelőtt 11.48-kor érkezett róla bejelentés a 911-es segélyhívóra. A rendőrség Buscemi nevének említése nélkül adott ki közleményt arról, hogy Manhattan Kips Bay városrészében, a 3. utca 369 előtt egy ismeretlen arcon vágott egy 66 éves színészt. Buscemit zúzódással, a bal szemének bevérzése miatt, stabil állapotban szállították a Bellevue Kórházba. A színész az eset óta jól van, kiengedték a kórházból, publicistája erősítette meg, hogy őt érte támadás, a sztár pedig rajta keresztül megköszönte a jókívánságokat.

A New York-i rendőrség ismeretlen tettessel szemben folytat nyomozást az ügyben, annyit közöltek róla, hogy „sötét baseball sapkát, kék pólót, fekete nadrágot, fehér tornacipőt viselt, és egy könyves táska volt nála”. A rendőrség azt is hozzátette, hogy az elmúlt pár hétben több tucat hasonló incidens történt New Yorkban, de főleg nők voltak a váratlan támadások célpontjai, eddig hat embert tartóztattak le ilyen ügyekben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!