Egyre intenzívebben készítik elő Rafah ostromát

2024. május 12. – 15:59

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Rafah elleni nagy offenzíva „összeegyeztethetetlen a nemzetközi joggal”, közölte Volker Turk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa. „A legújabb evakuációs parancs csaknem egymillió embert érint, hát hova menjenek?” – kérdezte, „kimerült, kiéhezett emberekként” jellemezve a Rafahban rekedteket, akiknek ráadásul pár hónapon belül már sokadjára kéne máshova települniük. Szerinte egy átfog hadművelet „katasztrofális következményekkel járna”, beleértve azt, hogy újabb „embertelen bűncselekményeket” követhetnek el a polgári lakosság ellen.

Az izraeli hadsereg, az IDF korábban azt közölte, hogy gondoskodnak a Rafahból menekülők megfelelő élelem- és vízellátásáról, elhelyezéséről és tisztálkodási lehetőségeiről a kijelölt humanitárius övezetekben. A nemzetközi segélyszervezetek szerint azonban ezekben a humanitárius zónákban nincs elégséges férőhely, korlátozott mennyiségben van csak víz, ami még szennyezett is, lényegében megoldatlan a szennyvízelvezetés és nincs elegendő élelem.

Sajtójelentések szerint vasárnap több ezer család hagyta el Rafah városát, amit közben már folyamatosan bombáz az izraeli tüzérség. Egyiptom azt tanácsolta, hogy a polgári lakosság az al-Mawasiban, a Gázai övezet déli, tengerparti csücskében kialakított humanitárius övezetbe távozzon.

Az izraeli hadsereg október végén kezdte meg műveleteit Gázában azután, hogy az övezetet uralma alá hajtó szélsőséges iszlamista szervezet, az Izrael elpusztítását céljául kitűző Hamász október 7-én példátlan terrortámadást végrehajtva több száz izraeli polgárral, köztök csecsemőkkel, magatehetetlen idősekkel, nőkkel, bulizó fiatalokkal végzett. Azóta az övezet – a Hamász irányítása alatt álló, tehát elfogulatlannak aligha tekinthető – egészségügyi minisztériumának tájékoztatása szerint több mint 35 ezer gázai palesztin vesztette életét a háborúban, amely javarészt sűrűn lakott övezetekben zajlik, ahol a Hamász a polgári infrastruktúra fedezékében építette ki hadi infrastruktúráját.

A Hamász propagandáját vasárnap David Cameron brit külügyminiszter nevezte „érzéketlennek” azután, hogy a terrorszervezet szombaton közzétett egy videót Nadav Popplewell brit–izraeli túszról, akit még az október 7-i terrortámadás során ejtettek fogságba. A Hamász most azt állítja, hogy a férfi egy izraeli légicsapásban vesztette életét. „Találkoztam Nadav családjával, a nővérével, és tudom, hogy a szívük megszakadt abban a szenvedésben, amely már több mint kétszáz napja tart. Amikor szembesülünk vele, hogy a Hamász mire képes, rá kell jöjjünk, milyen szörnyű, rettenetes, embertelen népséggel van dolgunk” – mondta Cameron. A külügyminiszter elvetette azt az ötletet, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan Nagy-Britannia és fontolja meg, hogy korlátozza fegyverszállításait Izraelnek. Szerinte egy ilyen döntés csak a Hamászt erősítené. „Nem vagyok érdekelt abban, hogy üzeneteket küldjek. Abban vagyok érdekelt, hogy a lehető legnagyobb mértékben fokozzuk a brit nyomást, hogy olyan eredményre jussunk, amely segíti az embereket” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!