1800 ukránt evakuáltak Harkiv térségéből az orosz támadások miatt

2024. május 11. – 16:23

1800 ukránt evakuáltak Harkiv térségéből az orosz támadások miatt
Tűzoltók dolgoznak egy orosz rakétacsapás helyszínén az ukrajnai Harkivban 2024. május 10-én – Fotó: Vjacseszlav Madiyevszkij / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Hírösszefoglalónk az orosz–ukrán háború legfontosabb eseményeiről.

Oroszország szombaton közölte, hogy erői öt határ menti falut foglaltak el az ukrajnai Harkiv régióban – írja a Reuters. Oroszország pénteken indított offenzívát a régióban, kihasználva egyre növekvő előnyét a kelet-ukrajnai harctereken.

A minisztérium tájékoztatása szerint az orosz erők elfoglalták Pletyenyivka, Ohirceve, Boriszivka, Pilna és Sztrilecsa hátárhoz közel lévő falvakat, valamint a délebbre fekvő Donyeck régióban lévő Keramikot is.

Az ukrán parancsnokok már egy ideje nyári offenzívára, esetleg a regionális főváros, Harkiv elfoglalására számítanak. A tisztviselők azonban kitartanak amellett, hogy Oroszországnak nincsenek meg az ehhez szükséges erőforrásai. „Oroszországnak megvolt a képessége arra, hogy súlyosbítsa a helyzetet a határ menti területeken, de arra nem, hogy elfoglalja Ukrajna második legnagyobb városát” – jelentette ki pénteken Andrij Kovalenko, az ukrán dezinformáció elleni központ vezetője.

Oroszország jelenleg Ukrajna területének mintegy 18 százalékát ellenőrzi keleten és délen.

Az északkelet-ukrajnai orosz támadások miatt közel 1800 embert evakuáltak Harkiv térségéből – közölte a regionális kormányzó. A BBC beszámolója szerint több százan maradtak Vovcsanszkban, mindössze 6 kilométerre az orosz határtól, a tűzharcok közvetlen közelében. Egy helyi lakos a BBC-nek azt mondta, bár az autója és a háza is megsemmisült egy orosz csapásban, és a feleségét kórházba kellett szállítani, nem akarja elhagyni a települést, mert nem akarja magára hagyni a kecskéit.

Jelentések szerint a támadásokkal Moszkva egy 10 km-es pufferzóna létrehozását reméli az ukrán határ menti és az orosz belgorodi régióban, miután több ukrán határon átnyúló támadás is történt. Pénteken John Kirby amerikai nemzetbiztonsági szóvivő is erről beszélt, miután az Egyesült Államok új, 400 millió dolláros katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajnának.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter tájékoztatása szerint a segély légvédelmi lőszereket, tüzérségi lövedékeket, páncéltörő fegyvereket és páncélozott járműveket tartalmaz.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!