Örökre rejtély marad, kihez tartoztak a Göring Farkasvermében talált csontvázak
2024. május 7. – 11:08
Túlságosan roncsolódtak azok a kéz és láb nélküli emberi csontvázak, amelyekre Hitler keleti fronti főhadiszállásánál, a mai Lengyelország területén leltek, így lehetetlen megállapítani az áldozatok kilétét, illetve haláluk okát – idézte az MTI az eset miatt indított nyomozásért felelős helyi ügyészség szóvivőjét.
A törvényszéki szakértők a maradványok vizsgálata során megpróbálták kideríteni az áldozatok nemét, életkorát és haláluk körülményeit, azonban a csontvázak rossz állapota miatt a vizsgálat kevés eredménnyel szolgált, így késő márciusban leállították – jelentette Daniel Brodowski, az ügyészség szóvivője.
A szakértők szerint a megtalált csontvázak legalább négy ember maradványi, három közülük középkorú férfi lehetett, a negyedik pedig egy pár éves gyerek, akinek nemét nem lehetett megállapítani – folytatta Brodowski. Korábbi jelentések szerint a maradványok között egy csecsemő csontváza is volt. Lehet, hogy a testeket meztelenül temették el, a ruháik maradványait ugyanis nem találták meg a régészek.
A maradványokra Hermann Göring, a Luftwaffe egykori parancsnokának villájában találtak rá még február végén a Latebra Foundation nevű amatőr archeológusokból álló csoport tagjai, akik elmondásuk szerint már évek óta engedéllyel folytattak ásatásokat a területen. A felfedezés egyedisége abban rejlik, hogy a holttesteket a Harmadik Birodalom legjobban őrzött komplexumának területén találták meg.
A Farkasveremként (Wolfsschanze) elhíresült búvóhely a Harmadik Birodalom első számú főhadiszállása volt a keleti fronton. A komplexumot, amely nagyjából 250 hektáron terült el, maguk a nácik próbálták lerombolni még 1945-ben, amikor visszavonultak az előrenyomuló szovjet Vörös Hadsereg elől. A gierlozi erdőben található bunkerek, barakkok és egyéb épületek romjait ma turisták látogathatják.