Harcászati nukleáris fegyverekkel is hadgyakorlatot tart Oroszország

2024. május 6. – 11:12

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország hétfőn közölte, hogy olyan hadgyakorlatot tart, amely a harcászati nukleáris fegyverek alkalmazásának gyakorlását is magában foglalja – írja a Reuters. A gyakorlatot Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte el azután, hogy a védelmi minisztérium szerint brit, francia és amerikai tisztviselők „provokatív fenyegetéseket” fogalmaztak meg.

A hadgyakorlatok során a nem stratégiai nukleáris fegyverek használatának előkészítését és bevetését fogják gyakorolni – közölte a védelmi minisztérium. A déli katonai körzet rakétaalakulatai és a haditengerészeti erők vesznek részt a hadgyakorlatokon.

„A gyakorlat során egy sor intézkedést hajtanak végre a nem stratégiai nukleáris fegyverek előkészítésének és bevetésének gyakorlására” – közölte a védelmi minisztérium.

Oroszország rendelkezik a világ legnagyobb nukleáris fegyverarzenáljával. A gyakorlat célja Moszkva szerint Oroszország területi integritásának és szuverenitásának biztosítása „válaszul egyes nyugati tisztségviselők provokatív kijelentéseire és fenyegetéseire az Oroszországi Föderációval szemben” – közölte a minisztérium.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!