Olyan erős a rekordméretű árvíz Brazíliában, hogy egy teljes hidat is elsodort a víz

2024. május 4. – 19:05

Másolás

Vágólapra másolva

Az extrém időjárás és áradások miatt Dél-Brazíliában összeomlott egy autópálya hídja: az erről készült videón az látszik, hogy a víz meglazítja a híd szerkezetét, majd az szinte egyben a vízbe zuhan:

A Rio Grande do Sul államban a héten hatalmas áradások sújtották a térséget a heves esőzések után. Eddig legalább 39 ember életét vesztette, a helyi tisztviselők adatai szerint pedig 68 ember eltűnt. Tízezreknek kellett elmenekülniük otthonaikból.

Csütörtökön részben összeomlott egy vízerőmű gátja is, ami kétméteres hullámokat vert fel, majd víz alá gyűrte a városokat. Pénteken a brazil állami polgári védelmi ügynökség azt közölte, hogy rekordméretű árvizek pusztítanak, az áradás pedig meghaladta az 1941-es rekordárvizet is. Egyes városokban 150 év alatt nem volt olyan magas a víz szintje, mint most. Brazíliában egy éven belül ez a negyedik ekkora méretű környezeti katasztrófa, szeptemberben és novemberben is árvíz sújtotta az országot, ekkor összesen 75-en haltak meg.

(AP)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!