Belarusz szélsőséges szervezetnek minősítette és betiltotta a Deutsche Wellét

2024. április 29. – 21:43

Másolás

Vágólapra másolva

Belarusz szélsőséges szervezetnek minősítette és betiltotta a Deutsche Welle műsorait (DW), írja az MTI a bonni székhelyű tévétársaság bejelentése alapján. A betiltás a DW internetes tartalmaira és az az orosz nyelvű szerkesztőségének műsoraira is vonatkozik.

A jövő bármiféle tartalomgyártási együttműködés a belarusz DW-vel hét évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekménynek minősülhet. Az is bűncselekményt vagy közigazgatási vétséget követ el, aki olvassa vagy megosztja a DW Belarus cikkeit.


A DW szerint a belarusz belügyminisztérium azzal indokolta a tiltást, hogy a helyi DW fenyegeti az ország szuverenitását és közbiztonságát. Peter Limbourg, a DW főigazgatója álszentnek nevezte a vádakat. „Ez a döntés mindenekelőtt azt mutatja, hogy a belarusz rezsim tart a független sajtótól és mindent megtesz, hogy elvágja a szabad információktól az embereket Belaruszban.” A DW belarusz műsorai továbbra is elérhetők a YouTube-on és a Telegramon.

A belarusz hatóságok eddig 199 szervezetet minősítettek szélsőségesnek. Köztük van a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) és a műsorait Varsóból sugárzó független Belsat belarusz nyelvű adó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!