Jordánia és Irak is megnyitja a légterét

2024. április 14. – 08:03

Másolás

Vágólapra másolva

Jordánia és Irak újra megnyitotta légterét – írja a Sky News.

A jordániai állami televízió a légügyi hatóságokra hivatkozva közölte, hogy az ország újraindította a légi forgalmat. A döntés a tervezettnél több mint három órával korábban jött, miután Izrael is megnyitotta légterét.

Jordánia, amely Irán és Izrael között fekszik, felkészítette a légvédelmet, hogy elfogjon minden olyan drónt vagy rakétát, amely megsérti a területét – közölte két regionális biztonsági forrás.

Az iraki légiközlekedési hatóság szerint a biztonsági kockázatokat már leküzdötték, így ők is a nyitás mellett döntöttek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!