Az amerikai hírszerzés szerint Irán pár napon belül támadást indíthat Izrael ellen

2024. április 12. – 14:45

Másolás

Vágólapra másolva

Irán a következő 24-48 órában megtámadhatja Izraelt válaszcsapásként. Több ország is tart attól, hogy az iráni konfliktus elmérgesedik: Irán csütörtökön válaszcsapást lengetett be Izrael ellen, miután légicsapás érte az iráni konzulátusi épületegységet Damaszkuszban.

Többek között Ausztrália, Oroszország, Németország és Amerika is figyelmeztette Iránt, hogy ne eszkalálja a háborút. Netanjahu arról beszélt, Izrael felkészült „olyan forgatókönyvekre is, amelyek kiterjesztik” a konfliktust más területekre is. Amerika korlátozta diplomatái Izraelbe történő utazását az iráni konfliktus elmélyülésétől tartva.

Izrael fokozott készültségben van az iráni fenyegetés óta. A damaszkuszi csapásban április 1-jén az Iszlám Forradalmi Gárda több parancsnoka is meghalt, Teherán és Damaszkusz is Izraelt tette felelőssé a csapás miatt. Az amerikai hírszerzési jelentésről a Wall Street Journal számolt be forrásai alapján: hozzátették, egy másik forrás szerint Teherán még nem döntött a csapásról, mert attól tartanak, hogy Izrael visszatámadása komoly csapást mérhet az országra.

Ez történt még:

  • A WHO egyik orvosa, dr. Athanasziosz Gargavanisz arról számolt be, hogy az észak-gázai al-Sifa kórházban „megdöbbentő jelenetek fogadták” egy márciusi ostrom után. Gargavanisz arról beszélt, hogy nyolc holttest maradványait számolta össze, néhány holttestet pedig fedetlenül hagytak, vagy csak rögtönzött sírként műanyag lapokkal borították be azokat. Izrael évek óta állítja, hogy a Hamász harcosai többek között kórházakban állították fel menedéküket, ezért indít Izrael támadást ezek ellen is. (CNN)
  • A Hamász jelezte, hogy nincs életben negyven olyan túsza, akik megfelelnének az Izraellel történő tűzszünetkötés kritériumainak. A tavaly októberben túszul ejtett izraeliek sorsát csak tűzszünet ideje alatt lehet tisztázni – tette hozzá a Hamász. (Guardian)
  • Az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy nem sikerült konszenzusra jutniuk a palesztinok ENSZ-tagságával kapcsolatban. A bizottság kétharmada támogatta a javaslatot. (CNN)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!