Finnország újra támogatja a palesztinokat segélyező szervezeteket

2024. március 22. – 17:11

Másolás

Vágólapra másolva

Finnország is újrakezdi az ENSZ palesztin menekülteket segélyező szervezetének (UNRWA) támogatását – jelentette be pénteken a finn külkereskedelmi és fejlesztési miniszter. A palesztinokat egészségügyi ellátással, oktatással és egyéb szolgáltatásokkal támogató szervezet működése azért került súlyos válságba, mert Izrael azt állította, az ügynökség alkalmazásában állók közül többen is részt vettek a Hamász palesztin iszlamista mozgalom által tavaly október elején izraeli területen elkövetett terrortámadásban. Kulcsfontosságú donorországok döntöttek úgy, hogy felfüggesztik az UNRWA-nak nyújtott eddigi pénzügyi támogatásukat, köztük az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is.

Ville Tavio miniszter Helsinkiben tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az UNRWA olyan intézkedéseket hozott a kockázatkezelés javítására és az esetleges vétségek megelőzésére, amelyek a finn kormány számára elegendő garanciának minősülnek ahhoz, hogy újrakezdjék a szervezet támogatását. Az utóbbi hetekben már több ország – Kanada, Ausztrália és Svédország – is helyreállította a szervezet támogatását, a Perzsa-öböl menti országok egy része – például Szaúd-Arábia – pedig még növelte is a hozzájárulását. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!