Tényleges életfogytiglant kapott az ohiói nő, aki 10 napra magára hagyta a 16 hónapos kislányát
2024. március 21. – 10:08
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt az ohiói nőt, aki tavaly nyáron tíz napra magára hagyta a kislányát, hogy elmehessen egy tíznapos nyaralásra Puerto Ricóba. Kristel Candelario feltételesen sem szabadulhat – írja a CNN.
Candelario ellen tavaly június végén gyilkosság miatt indítottak eljárást, miután a 16 hónapos kislányát, Jailynt holtan találták az otthonában több mint egy héttel azután, hogy magára hagyta. Mint kiderült, Candelario azért hagyta magára a gyerekét, hogy egy férfi ismerősével utazzon el nyaralni.
A kislányt erre az időre teljesen magára hagyta clevelandi otthonában, csupán néhány üveg tejet hagyott neki a járókában.
A nő idősebbik gyereke nem volt otthon, a nagyszülőknél nyaralt.
Candelario néhány nap tengerparti nyaralás és egy detroiti megálló után tavaly június 16-án tért haza, ahol már holtan találta a kislányát. Azonnal hívta a mentőket, a telefonban azt mondta: „Segítsenek, a kislányom haldoklik”. Mielőtt kiérkeztek volna, tiszta ruhába öltöztette a gyereket, de a mentősök számára így is azonnal egyértelművé vált, hogy a gyerek szörnyű körülmények között halhatott meg, és a halála után még napokig fekhetett a saját ürülékében és vizeletében.
A helyszínre érkező rendőrök beszámolói szerint a kislány sovány volt, a szeme beesett, az ajkai szárazak voltak, a szájában és a körmeiben ürülékmaradványokat találtak. A kislány hét kilóval kevesebbet nyomott, mint a két hónappal korábbi utolsó orvosi látogatásakor.
Bár a gyerek sírása többször kihallatszódhatott a házból (a szomszéd csengőkamerája is többször rögzítette a kislány sikolyait, az egyiket éjjel egy körül, alig két nappal azután, hogy az anyja magára hagyta), senki nem sietett a segítségére. Ráadásul nem ez volt az első alkalom, hogy a kislány egyedül maradt otthon, de a szomszédok elmondása szerint korábban hiába kérték többen is a nőt, hogy ne csináljon ilyet, nem hallgatott rájuk.
Candelario a múlt hónapban bűnösnek vallotta magát egyrendbeli gyilkosság és egyrendbeli gyermek veszélyeztetése miatt.
„A fájdalom és a szenvedés, amin keresztülment, nemcsak órákig, nem napokig, hanem talán egy hétig is eltartott” – mondta az igazságügyi patológus a tárgyaláson. „Az elhagyatottság érzése napokon keresztül, az éhezés és a rendkívüli szomjúság fájdalmával párosulva olyan szenvedés, amelyet szerintem egyikünk sem tudott valaha is teljesen felfogni.”
„Ahogyan Jailynt sem engedte ki a fogságból, amíg meg nem halt, úgy önnek is egy cellában kell töltenie élete hátralévő részét szabadság nélkül. Az egyetlen különbség az, hogy a börtönben legalább enni fog kapni” – mondta a bíró az ítélethirdetéskor.
Candelario édesanyja, Ketty Torres a bíróságon azt mondta, a lánya egészségügyi problémákkal és mentális betegségekkel küzdött, ezért hagyhatta magára a gyerekét. Állítása szerint amikor a lánya abbahagyta a gyógyszeres kezelést, súlyosbodott a depressziója és a szorongása, ami hozzájárult ahhoz, hogy képtelen volt józan döntéseket hozni. Torres a bíróságon ragaszkodott hozzá, hogy a család nem tudott róla, hogy Jailyn egyedül maradt a házban, amíg Candelario elutazott.
Candelario az ítélethirdetés előtt azt mondta, naponta imádkozik a megbocsátásért, és hisz abban, hogy Isten és Jailyn megbocsátott neki. „Nem próbálom igazolni a tetteimet, de senki sem tudta, hogy mennyire szenvedtem, és min mentem keresztül” – mondta.