Kiesett egy hőlégballonból, és meghalt egy ausztrál férfi

2024. március 18. – 08:45

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt egy ausztrál férfi, miután kiesett egy hőlégballon kosarából Melbourne fölött, írja az MTI Victoria állam rendőrségére hivatkozva.

A hőlégballon hajnalban szállt fel Melbourne egyik északi külvárosából, és körülbelül harminc percig volt a levegőben, amikor a baleset történt. A férfi holttestét lakott területen találták meg, a hőlégballon onnan több kilométerre, biztonságban ért földet.

A rendőrség egyelőre balesetként kezeli halálesetet, de még meghallgatják a szemtanúkat, a többi utast és a jármű irányítóját is.

A Sky News szerint „egyelőre nem merültek fel gyanús körülmények” az ügyben.

Az Ausztrál Hőlégballon Szövetség és a nemzeti kereskedelmi hőlégballon társaság részvétét fejezte ki a férfi családjának és hozzátartozóinak. Azt írták, hogy a hőlégballonok kosarait a biztonságot szem előtt tartva tervezték, kifejezetten azért, hogy megakadályozzák az utasok kiesését.

„Az utasokat és a pilótát érthető módon megrázta ez a tragédia, az üzemeltető ezért pszichológiai támogatást és tanácsadást biztosít minden érintett számára” – írták.

Az esetet a munkavédelmi és a repülésbiztonsági felügyelet is vizsgálja.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!