Orbán Viktor üzent a külföldön élő magyaroknak március 15. alkalmából

2024. március 14. – 12:46

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett a külhoni magyarokhoz, melyet felolvasnak a Kárpát-medencében és máshol is a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényeken – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, aki kiemelte az írásból, hogy nemzeti önállóságunkból senki barátságáért vagy fenyegetésére egy hajszálnyit sem engedhetünk.

„1848-ban a magyar nemzet a szabadság zászlóvivője lett. A márciusi ifjak nemcsak felelős kormányt, a cenzúra eltörlését és törvény előtti egyenlőséget követeltek, de arra is vágytak, hogy végre olyan Európában élhessenek, amelynek nemzetei együtt, egymás mellett, nem pedig egymás romjain akarnak emelkedni. Hitték: a szabadság nem önmagáért való, és végképp nem az erősebbek szabadsága a gyengébbek, a többségé a kisebbség felett, hanem mindenekelőtt arra szolgál, hogy általa béke, biztonság és jólét teremjen minden embernek. Személyes véráldozatukkal megpecsételt szellemi örökségként hagyták ránk, hogy nemzeti önállóságunkból senki barátságáért vagy fenyegetésére egy hajszálnyit sem engedhetünk” – fogalmazott ünnepi levelében a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt is írta, hogy a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik. Hirdeti, hogy mi, magyarok kérjük, követeljük vissza azt a szabad, méltóságteljes és erős Európát, amely békét tudott tartani a saját földjén, és határozottan kiállt minden olyan nyílt vagy burkolt törekvéssel szemben, amely őshonos kisebbségei nyelvének, kultúrájának felszámolására tört. Legyen béke, szabadság és egyetértés! – idézett Orbán leveléből az MTI.

A miniszterelnök március 15-én Budapesten, a Nemzeti Múzeumnál mond majd beszédet. A miniszterelnök 2023-ban nem Budapesten, hanem Kiskőrösön ünnepelt. A közönség soraiba csak a meghívott vendégeket engedték be, újságírókat nem. Orbán egy év kihagyás után most visszatér a fővárosba, ahol legutóbb 2022-ben a Kossuth téren, a Békemeneten mondott beszédet.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!