Terrorista szervezkedés miatt letartóztattak három palesztin férfit Olaszországban

2024. március 11. – 14:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az olasz rendőrség letartóztatott három, Olaszország középső részén élő palesztint, akik szerintük támadásokat terveztek „katonai és civil célpontok ellen” egy meg nem nevezett országban – derül ki a rendőrség közleményéből. A Rómától kb 120 kilométerre északkeletre fekvő L'Aquilában élő három férfi az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjaival kapcsolatban álló sejtet hozott létre – áll a közleményben.

Az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah mozgalmához kötődő fegyveres csoport, amelyet Izrael, az Európai Unió és az Egyesült Államok terrorista csoportnak tekint.

A rendőrség közölte, hogy a három palesztin ellen terrorista célú bűnszövetkezet vagy a demokratikus rend felforgatása miatt emeltek vádat, amiért akár 15 év börtönbüntetés is kiszabható.

(Reuters)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!