Erdő Péter autókat áldott meg Rómában, a járművek dudálással köszönték meg

2024. március 10. – 19:47

Erdő Péter autókat áldott meg Rómában, a járművek dudálással köszönték meg
Forrás: Magyar Kurír

Másolás

Vágólapra másolva

Katonai és rendőrségi járművekre, Vatikán Állam autóira, valamint mentőautóra adott áldást Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti prímás a római Colosseumnál vasárnap, az autóvezetők védőszentje, Szent Franciska ünnepe alkalmából, írja az MTI.

Ez volt az első alkalom, hogy Erdő Péter vezette az évente megrendezett szertartást. Erdő Péter a Colosseum szomszédságában található Szent Franciska-bazilikában celebrált misét követően a papság kíséretében ment a járművekhez, amelyek Constantinus diadalívénél sorakoztak. A járművek sora előtt felállított pódiumon a bíboros imát mondott, és rövid beszédében azokról emlékezett meg, akik mindennapi munkavégzéshez, utazáshoz vagy szolgálatuk teljesítéséhez használnak járműveket. Arra kérte Szent Franciskát, védelmezze a járművezetőket, segítsen nekik, hogy óvatosság és gyors reakcióképesség irányítsa őket mások és saját maguk biztonsága érdekében.

A járművek szirénazúgással és dudálással köszöntötték az áldást a városi rendőrség zenekara kíséretével.

Róma egyik oltalmazójának tartott Szent Franciskát XI. Pius pápa nyilvánította az autóvezetők védőszentjévé. A járművek áldását 1929-ben vezették be, és a szent március 9-i ünnepnapja utáni vasárnap tartják. Csak néhány év jelentett kivételt, például legutóbb a koronavírus-járvány miatt maradt el az áldás. Szent Franciskára azért esett a választás, mivel a XV. században élő szent azt vallotta, hogy mindig őrangyal védelmezte lépéseit, amikor Róma utcáit járta. Másrészt a szentről azt tartják, hogy bármilyen célállomásra gyorsan és biztonságban megérkezett.

A járművek áldását a hagyomány szerint a Colosseumhoz közeli Szent Franciska-bazilikát vezető bíboros végzi, és a bazilikát Ferenc pápa tavaly nyáron Erdő Péter római címtemplomának nevezte ki. A misén mondott beszédében Erdő Péter úgy vélte, a mai kor kulturális modelljét a veszélykeresés jellemzi, „a sziklákról vagy épületek tetejéről való mélybe ugrás kockázatának vonzása”, de a védőangyalok csak akkor tudnak segítséget nyújtani, ha „az élet útjait alázattal és Isten akaratát követve járjuk”.

„Ezért olyan aktuális, hogy ezen az ünnepen megáldjuk a járműveket és kérjük Isten oltalmazó segítségét mindazokra, akik a közlekedésben részt vesznek. Római Szent Franciska, könyörögj értünk. Ámen”

– idézi Erdő Péter szavait a Magyar Kurír. A misén Róma város képviselői virágkoszorút és áldozati kelyhet helyeztek el az oltárnál adományként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!