Arte: Két éve milliók menekültek el Ukrajnából – így fogadta őket Európa

2024. február 27. – 05:09

Másolás

Vágólapra másolva

Két évvel az ukrajnai háború kitörése után az Arte utána járt, hány millió ember menekült Európa tagállamaiba, és hogyan fogadta őket az EU. Vannak, akik gyökeret eresztettek az új helyen, vannak, akik már visszatértek – egyesek pedig még mindig arra várnak, hogy visszatérhessenek.

Ezt a heti hírműsort a francia–német Arte műsorszolgáltató készíti, és a spanyol El País, a lengyel Gazeta Wyborcza, az olasz Internazionale, a görög Kathimerini, a belga Le Soir és a Telex által az Artéval együttműködve létrehozott európai médiapartnerség révén nyolc nyelven teszi elérhetővé. A projektet az „Európai médiaplatformok” előkészítő intézkedés által nyújtott uniós támogatás tette lehetővé.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!