Kár érte, kiváló ügynök volt – 35 éven át a KGB-nek kémkedett a híres francia szerkesztő

Ha Philippe Grumbach neve felmerült egy francia értelmiségi társalgásban, eddig többnyire mindenki elismerően bólintott. A szerkesztő-újságíró Grumbach baráti körébe tartoztak elismert színészek és irodalmárok, de francia elnökök is. 2003-as halálakor Jean-Jacques Aillagon kulturális miniszter „a francia média egyik legemlékezetesebb és legelismertebb alakjaként” emlékezett meg róla.

Csakhogy kiderült, hogy a Brok fedőnevű Grumbachnak volt egy sötét oldala: évtizedeken át a szovjet KGB-nek kémkedett.

Február közepén a francia L'Express magazin leplezte le Grumbachot, aki 35 hosszú éven át, többek között a lapnál töltött ideje alatt is szovjet besúgó volt. Brok az évtizedek alatt olyan magas rangú emberekről jelenthetett, mint például François Mitterrand köztársasági elnök.

Magas körökben forgott

Grumbach 1924-ben született egy francia zsidó családba. 1940-ben a Vichy-rendszer fenyegette a családját, ezért édesanyjával és testvéreivel az Egyesült Államokba emigrált. Ott amint lehetett, csatlakozott az amerikai hadsereghez, 1943-ban már az észak-afrikai hadszíntéren harcolt Algériában. A háború után az AFP hírügynökséghez csatlakozott, de hamar távozott, ezzel is tiltakozva a francia indokínai (első vietnámi) háború miatt.

1954-ben az alapító Jean-Jacques Servan-Schreiber hívó szavára csatlakozott az új L'Express magazinhoz, ahol 1956 és 1960 között főszerkesztőként dolgozott, majd 1974-ben lapigazgató lett. 1984-ben pedig a vezető jobboldali francia lap, a Le Figaro igazgatóhelyetteseként folytatta. Nem véletlenül emlékeztek később meg róla a „sajtó arisztokratája” néven, de ez az attitűd állítólag nem jellemezte a vezetői stílusát, ugyanis ismerősei szerint Grumbach nagyon demokratikus volt a lapvezetésben.

Karrierje során Grumbach nemcsak az írott sajtóval, hanem a filmgyártással és a televízióval is foglalkozott. Részben kapcsolatainak köszönthetően a televíziót és rádiót felügyelő állami médiatanácsok tagja is volt, sőt, egyszer majdnem ő lett az egyik francia közszolgálati állami tévécsatorna igazgatója is. A filmiparba pedig egy időben olyannyira betagozódott, hogy sokszor együtt ebédelt Marlon Brandóval, amikor a színész Párizsban járt.

Az évek során olyan fontos emberek lettek a barátai, mint Mitterand mellett Valéry Giscard d'Estaing elnök, Pierre Mendès France miniszterelnök, Alain Delon és Isabelle Adjani színészek, Françoise Sagan írónő vagy Pierre Berge, az Yves Saint Laurent divatmárka társalapítója, aki a tanúja is volt az esküvőjén. Grumbach 79 évesen halt meg 2003-ban.

A szuezi válságba és a választásokba is belenyúlhatott

Grumbachot az úgynevezett Mitrohin-akták alapján leplezte le Étienne Girard, a L'Express szociális ügyekkel foglalkozó szerkesztője. Az aktát 1992-ben csempészte át Vaszilij Mitrohin, a szovjet titkosszolgálat 1972 és 1982 közötti főlevéltárosa Nagy-Britanniába. Mitrohin kiugrását a CIA később a második világháború utáni legnagyobb kémelhárító akciójának nevezte. A szovjet őrnagy később azt kívánta, hogy az akták hozzáférhetőek legyenek, így azok azóta a Cambridge-i Egyetemen vannak, ott lehet őket megtekinteni.

Girard-nak egy barátja szólt, hogy a Mitrohin-aktákban felbukkant a magazinja neve, méghozzá a hírszerző körökben jól ismert Brok fedőnevű ügynök miatt, akinek adatai egyeztek Grumbachéval. Girard kapcsolatba lépett a francia titkosszolgálattal, amely megerősítette: Brok=Grumbach.

Grumbach a róla szóló akták szerint elég korán, 1946-ban kezdett el kémkedni. A dokumentumok jó kapcsolatokkal rendelkező újságíróként és „az egyik legjobban értékelt és leghosszabb ideig szolgálatot teljesítő ügynökként” írták le. Az akták alapján Grumbach kezdetben inkább a terjedő kommunizmus iránti szimpátiából segített Moszkvának.

Később viszont – ahogy elkezdett közeledni a francia jobboldalhoz – pénzügyi motivációi lettek, lakást is akart venni Párizsban. Erre lehetett bőven pénze, hisz csak 1976-78 között most 250 ezer eurót érő (jelenlegi árfolyamon 97,3 millió forint) pénzt kapott a KGB-től. Annyira jól tolta a kémipart, hogy

a top 13 franciaországi szovjet kém közé is bekerült, közvetlen kapcsolatban állt öt moszkvai KGB-kémparancsnokkal, és bónuszokat is adtak neki.

Az iratok szerint Grumbach többször is intézkedett kémként, egyszer például a szuezi válság idején. 1956. október 27-én egy névtelen informátora azt mondta neki, hogy Franciaország és Nagy-Britannia azt tervezik, hogy másnap megtámadják Egyiptomot. Grumbach és egy barátja ezért elmentek Pierre Mendès France akkori külügyminiszterhez, hogy lebeszéljék a támadásról. Mendès France a hatásukra elment Guy Mollet miniszterelnökhöz, és azt tanácsolta neki, hogy inkább vonják be az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót a konfliktus megoldásába – így is lett. Ez a francia visszavonulás aztán jól jött a Szovjetuniónak.

Emellett segített helyreállítani François Mitterand akkori szenátor – és leendő elnök – hírnevét, amikor azt 1960-ban hamis merénylet szervezésével vádolták. Grumbach a francia ügyvédi kamara elnökének irodájában találkozott a zokogó Mitterrand-nal, aki a vádak miatt már az öngyilkosságot fontolgatta. Grumbach fogta, és elvitte Mitterrand-t a kollégája nyaralójába, ahol összerakták a vádak cáfolatát. 1959. október 29-én a L'Express háromoldalas cikkben kelt Mitterrand védelmére. A közvélemény, amely addig gúnyolódott, elkezdett kételkedni. Nem világos, hogy ez is része volt-e a feladatainak, de az akta leírja ezt a történetet, illetve egyértelmű, hogy a KGB-ügynök megmentette Mitterrand-t, aki a szovjetek számára fontos szereplő volt.

Grumbach karrierje döcögni kezdett a hatvanas években, így átnyergelt a mozira, és producerkedni kezdett. Ezzel párhuzamosan az ügynöki karrierje is kihűlt, 1963 és 1970 között Brokot nem is említi a Mitrohin-akta. Aztán 1971-ben Grumbach visszatért a L’Expresshez, és ezzel együtt ismét lendületet vett kémkarrierje.

Ebben az időben Grumbach másik emlékezetes feladata az volt, amikor az 1974-es elnökválasztás előtt arra utasították, hogy szítson konfliktust a jobboldal jelöltjei, Giscard d’Estaing és riválisa, Jacques Chaban-Delmas között. A megbízás során hamis „amerikai iratokat” küldött Chaban-Delmasnak, amelyek iránymutatásokat tartalmaztak riválisának arra vonatkozóan, hogy hogyan győzze le őt.

Mindez egyértelmű kísérlet volt arra, hogy az oroszok beavatkozzanak a francia választásokba.

Az oroszok számára az lett volna az ideális, ha a '74-es választást a baloldali François Mitterrand nyeri, ezért is találták ki, hogy megakadályozzák a különböző jobboldali áramlatok egyesülését a második fordulóban. Mitterrand helyett végül mégis Giscard d’Estaing nyert, ami viszont előnyös lett Grumbachnak.

Grumbach ügyesen csűrte-csavarta a dolgokat, mert ekkoriban a kollégái pont hogy Giscard d’Estaing-szimpatizánsnak vélték. Grumbach később aztán valódi barátságot kötött Giscard d’Estaing-nel. Amikor Grumbachot egyszer letartóztatták egy limuzinban Saint-Tropez-ban, elég volt egy telefonhívás az Élysée-palotába, hogy elengedje őt a rendőrség. Grumbach Giscard d’Estaing idején került be a tévét és rádiót ellenőrző médiatanácsokba is.

Csakhogy befolyása csúcsán Philippe Grumbachot kirúgták a L'Expressből, miután publikálni engedett egy ízléstelen karikatúrát Mitterrand-ról. A valódi ok persze az volt, hogy Jimmy Goldsmith, a lap új tulajdonosa más politikust akart támogatni a sajtótermékén keresztül, mint Grumbach – de ez a kémsztori szempontjából igazából lényegtelen. Miután kiesett a pikszisből, Grumbach ismét a filmgyártáshoz fordult, de ezzel együtt az információi is egyre irrelevánsabbá váltak Moszkva szemében. Az 1981-es elnökválasztás után a szovjet titkosszolgálat meg is vált tőle.

A pályafutása végén kemény jelentést, már-már elbocsátó szép üzenetet írt a KGB Grumbachról. Azt írták, hogy őszintétlen, sőt, egyenesen hazudozó, aki nem olyan intelligens, mint aminek mutatja magát, túl nagyra van a saját információszerzési képességeivel, és fegyelmetlen a küldetései végrehajtásakor – már ha egyáltalán képes végrehajtani az adott feladatot.

Halála előtt tálalt ki a feleségének

Később egyesek sejteni vélték, miben volt Grumbach, Thierry Wolton újságíró 2000-ben kereste meg, hogy beszéljen őszintén az életéről. Wolton egészen biztos volt benne, hogy Grumbach ügynök volt, ugyanis a szovjet hírszerzés specialistájaként hozzáférhetett a francia kémek listájához, amelyet a brit hírszerzés továbbított a francia kémelhárításnak. A volt ügynök kezdetben közlékenynek tűnt, érzékletesen beszélt például a fiatalkori baloldali elköteleződéséről. Amikor Wolton felhozta a Mitrohin-aktát, és azt, hogy benne lehet Grumbach neve, ő csak ennyit mondott:

„Szóval akkor a nevem fel fog kerülni az internetre.”

Grumbach ezután még két interjút adott az írónak, ám a harmadik alkalommal már perrel fenyegette meg Woltont. Mivel Thierry Wolton akkoriban nem rendelkezett a Grumbach és Brok azonosságát igazoló dokumentumokkal, így a tervezett könyve ment a levesbe.

Feleségének, Nicole-nak viszont a halála évében kitálalt Grumbach. Arra hivatkozott, hogy a második világháború idején, az amerikai kiképzés alatt Texasban olyan szintű rasszizmust tapasztalt, hogy a szovjetek felé fordult. Hamar le akart állni a hírszerzéssel, de szerinte Moszkvából megfenyegették, és mivel féltette a családját, folytatta. A sztoriját hűen őrizte is az özvegy, amíg meg nem kereste őt a L'Express szerkesztője, Étienne Girard. A nő megerősítette Girard nyomozásának eredményeit arról, hogy a férje kémkedett.

Girard-t megkérdezték, nem érzi-e ellentmondásosnak, hogy lapja egykori vezető alakja ellen írt cikket. „Határozottan az az érzésem volt, hogy teszem a munkámat” – mondta Girard a BBC-nek, hozzátéve, az egész ügy pont őket, a mostani újságírókat érinti, még ha kényelmetlen igazságok is derülnek ki. A cikk három hónapig készült, és a komplett francia média átvette.

Azt nem lehet egyébként tudni, hogy a Grumbach által igazgatott L'Express orosz befolyás alatt lehetett-e miatta, bár a Mitterand-t megmentő akció már lehet, hogy ennek a része volt. Sok újság leporolta az archívumok régi L'Express-számait, rejtett utalásokat keresve Grumbach szerkesztősége idejéből. De nem talált, ráadásul Grumbach nem is állította a lapot sohasem kommunista irányba, a hetvenes években éppen centrista-liberális volt az újság.

Egy, a lapnak nyilatkozó történész szerint a férfin keresztül valószínűleg direkt nem folyt bele a lap irányításába a KGB. Grumbach nem dezinformációra volt tartva, hanem politikai információszerzésre, ha mindkettőben intézkedik, hamar lebukhatott volna.

„A KGB azt akarta, hogy maradjon a centrista burzsoá jelmezében, és ne tűnjön fel senkinek. Ez teljesen a KGB szellemisége volt. Okos lépés volt. És működött.”

– érvelt Girard.