Addig halasztgatták egy kínai híd felújítását, amíg egy teherhajó ketté nem szakította
2024. február 22. – 08:40
Csütörtök kora hajnalban egy teherhajó nekiütközött egy hídnak a dél-kínai Kuangcsou városában (Európában elterjedt nevén Kanton) – írja a BBC. Az ütközés hatására a híd kettétört, öt autó és egy busz is a folyóba zuhant. Két ember meghalt, egy megsérült, három embert még keresnek.
Kuangcsou a Gyöngy-folyó deltájában fekszik, Dél-Kína egyik kulcsfontosságú kereskedelmi kikötője.
A hajó nem szállított rakományt, a kapitányát őrizetbe vették, a közelben tartózkodó embereket evakuálták – jelentette a helyi média a kerületi hatóságokra hivatkozva. A hajót tulajdonló társaság együttműködik a hatóságokkal.
A híd felújítása régóta esedékes volt, de a terveket háromszor is elhalasztották.
A tartományi hatóságok már 2021 októberében megállapították, hogy ütközéselkerülő létesítmények építésére van szükség a híd szerkezeti biztonságának biztosítása érdekében. Az eljárás befejezését eredetileg 2022 szeptemberére tervezték, de a határidőt először 2023 augusztusára, majd idén augusztusra hosszabbították meg.