Joe Biden kutyája egyszer úgy megharapott egy elnöki testőrt, hogy a padlóra folyt vér miatt le kellett zárni a Fehér Ház egy részét

2024. február 22. – 08:01

Joe Biden kutyája egyszer úgy megharapott egy elnöki testőrt, hogy a padlóra folyt vér miatt le kellett zárni a Fehér Ház egy részét
Parancsnok, Joe Biden amerikai elnök kutyája egy erkélyen üldögél a Fehér Házban, Washingtonban, 2023. szeptember 30-án – Fotó: Saul Loeb / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Már hónapokkal Joe Biden Commander (Parancsnok) nevű kutyájának kiköltöztetése előtt azt tanácsolta a Fehér Házban szolgálatot teljesítő ügynököknek az amerikai amerikai elnök védelméért felelős titkosszolgálat, hogy tartsanak udvarias távolságot a kutyától – ez derül ki újonnan nyilvánosságra hozott dokumentumokból, írja a BBC.

Parancsnoknak tavaly októberben kellett otthagynia az elnöki rezidenciát, miután többszöri próbálkozás ellenére sem lehetett rábírni, hogy ne harapja meg az elnök testőreit. A sorozatos incidensek után a Biden család végül úgy döntött, hogy a szakemberek tanácsára inkább nyugodtabb környezetben élő barátaikra bízzák az állatot Delaware-ben. Ezt a döntést alig egy héttel azután hozták meg, hogy Parancsnok úgy megharapott egy ügynököt, hogy az orvosi kezelésre szorult.

Az információszabadságra vonatkozó kérelmek alapján közzétett feljegyzésekből most arra is fény derült, hogy

Parancsnok 2022 októbere és 2023 júliusa között legalább 24-szer harapott meg titkosügynököket, többek között csuklón, alkaron, könyökön, derékon, mellkason, combon és vállon.

A dokumentumok nem feltétlenül rögzítik az összes harapásos incidenst, mivel csak a titkosszolgálatra vonatkoznak, és nem a Fehér Házban dolgozókra vagy a marylandi Camp Davidben dolgozókra.

Az egyik feljegyzés szerint a harapások miatt a titkosszolgálat azt tanácsolta az ügynököknek, hogy „adjanak sok helyet” a kutyának, és „legyenek kreatívak, hogy biztosítsák saját személyes biztonságunkat”.

A dokumentumok több konkrét esetet is részleteznek. Egy júniusi incidens során olyan mély harapás érte az egyik ügynök alkarját, hogy össze kellett varrni.

A padlóra folyt vér miatt a hivatalos feljegyzés szerint 20 percre fel is függesztették a túrákat az épület keleti szárnyában.

Júliusban egy másik ügynököt a kezén harapott meg a kutya, azt hat öltéssel kellett összevarrni. A harapás „súlyos, mély, nyílt sebet” okozott, és az ügynök „jelentős mennyiségű vért kezdett veszíteni”. Ez az ügynök a kollégáitól az eset után egy kis csomagot kapott ajándékba, benne fájdalomcsillapítóval, antibiotikumos kenőccsel, paprikaspray-vel, szájkosárral és kutyakeksszel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!