El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Rejtélyes betörés: a tettes 60 ezer liternyi luxusbort folyatott ki a tartályokból egy spanyol pincészetben

2024. február 20. – 04:16

Másolás

Vágólapra másolva

60 ezer liternyi csúcsminőségű luxusbort engedett ki a tartályból egy ismeretlen tettes a spanyolországi Bodegas Cepa 21 nevű pincészetben, írja az MTI. A kár becsült értéke 2,5 millió euró, átszámítva több mint 970 millió forint. Az eset a Madridtól mintegy 150 kilométerre északra található Castrillo de Dueróban történt vasárnap virradóra.

A biztonsági kamerák felvételei szerint a tettes kiismerte magát a pincészetben, egy perc alatt öt acéltartály csapját nyitotta ki. Ezekben olyan olyan luxusborokat tároltak, mint Malabrigo és Horcajo. A helyi sajtó szándékos szabotázst vagy bosszút sejt a történtek mögött.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!