Az ukrán hadsereg feladja a körbekerített Avgyijivkát

2024. február 17. – 10:00

Másolás

Vágólapra másolva

Kivonják az ukrán egységeket a negyedik hónapja orosz ostrom alatt tartott kelet-ukrajnai Avgyijivkából – jelentette be Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szombat hajnalban Facebook-oldalán.

Olekszandr Szirszkij az MTI beszámolója szerint azt mondta, hogy a bekerítés elkerülése, valamint a katonák életének és egészségének megőrzése érdekében úgy döntött, kivonja az ukrán egységeket a városból. A főparancsnok hozzátette, hogy a csapatok „kedvezőbb állásokba” vonulnak vissza.

A kivonulásra egy nappal azután került sor, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken ismét Nyugat-Európába utazott azért, hogy további katonai segítségnyújtásért lobbizzon a nyugati szövetségeseknél.

Az ukrán vezérkar pénteken azt jelentette, hogy az elmúlt 24 óra alatt az orosz csapatok 33 támadást hajtottak végre Avgyijivka ellen. Olekszandr Tarnavszkij tábornok korábban arról számolt be, hogy Oroszország „minden tartalékát” beveti az Avgyijivka elleni támadás során, és átcsoportosítja csapatait más szektorokból.

Az oroszok tavaly október óta próbálják elfoglalni a várost. A pozíció tartását egyre nehezebbé tette az ukránok számára, hogy az amerikai támogatás elapadása miatt a tüzérségük alig tudott visszalőni. Az ukránok szerint az egy évvel ezelőtti bahmuti csatára emlékeztetett az ostrom annyi különbséggel, hogy Bahmutnak nem volt stratégiai jelentősége, Avgyijivka orosz elfoglalásának viszont van.

A háború előtt 32 ezer fős város kontrollját mindkét fél fontosnak tartja, Oroszország azért, hogy biztosítsa Donyeck és Luhanszk teljes ellenőrzését. A Reuters által korábban idézett elemzés szerint az ukránok szempontjából a város tartásának egyrészt a katonai morál miatt volt jelentősége, másrészt azért, hogy ne adjanak az oroszok kezére egy fontos logisztikai csomópontot Donyeckben. Emellett a város környékén több uralgó magaslat található.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!