Görögország legalizálja a melegházasságot

2024. február 15. – 23:00

Másolás

Vágólapra másolva

Görögországban legalizálják melegházasságot, ezzel ők lettek az első keresztény ortodox többségű ország, amelyben lehet majd azonos neműeknek házasodni – írja a BBC.

A törvényjavaslatot egyszerű többséggel kellett megszavazni a 300 fős parlamentben. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szerint az új törvény „bátran felszámol egy súlyos egyenlőtlenséget”. Micotákisz maga támogatta a változást, de mivel saját jobbközép, kormányzó pártjának egy része ellenezte, a kormányfőnek az ellenzéki pártok képviselőire is szüksége volt ahhoz, hogy átmenjen a módosító.

„Az eddig láthatatlan emberek végre láthatóvá válnak körülöttünk, és velük együtt sok gyermek végre megtalálja az őt megillető helyet” – mondta a miniszterelnök a parlamentben a szavazás előtti vitában. „A reform számos honfitársunk életét teszi jobbá, anélkül, hogy bármit is elvennénk a többség életéből”.

A görögországi LMBTQ-szervezetek történelmi jelentőségűnek nevezték a szavazást. Az egyház támogatói ugyanakkor nem örültek a változásnak, csütörtökön az athéni Szintagma téren tartottak ellentüntetést, transzparenseket és kereszteket vittek magukkal, imákat olvastak fel és a Bibliából énekeltek részleteket.

Az Európai Unió 27 tagországából tizenöt már legalizálta az azonos neműek házasságát, ami globálisan összesen 35 országban engedélyezett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!