Egy kokainnal megrakott hajó legénységének egyik tagja túszul ejtette a többieket, mire megjelentek a rendőrök

2024. február 14. – 20:45

Másolás

Vágólapra másolva

Egy drogcsempész hajó legénységének szerb tagja elvileg túszul ejtette a társait, mielőtt a láthatáron megjelent az elfogásukra küldött spanyol hajó – írja a Guardian. A hajó 2,3 tonna kokaint szállított, amit a tervek szerint több kisebb hajóval vittek volna tovább a Kanári-szigetekre.

Az eset még novemberben történt, de a hatóságok a nyomozás lezárultáig titkolták a történteket. A rendőrség megtudta, hogy egy úgynevezett anyahajó tart a Kanári-szigetek felé az Atlanti-óceánon, de mielőtt kiküldtek volna egy hajót, hogy elfogja a csempészeket, megtudták, hogy a legénység egyik tagja állítólag lelőtte egy társát, hogy átvegye az irányítást a hajó felett, a holttestet pedig a tengerbe dobta, a többieket túszul ejtette.

12 órával később a rendőrség hajója a 45 méteres csempészhajón közelébe ért, és ekkor elkezdődött az órákon át tartó egyezkedés. Végül meggyőzték a túszejtőt, hogy dobja el a fegyverét és adja fel magát.

A rakodótérben megtalálták a 2,3 tonna kokaint, kisebb adagokra szedve. Ezeket üres palackokhoz és lámpákhoz kötözték, hogy a tengeren lebegve várják, ahogy a kisebb hajók összeszedik a csomagokat.

Az állítólagos túszejtőn kívül még nyolc csempészt találtak a hajón – akik a jelentések szerint rettegtek –, őket is letartóztatták, a hajót pedig Tenerife kikötőjében rakták le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!