Gyertyatartóval gyilkolta meg brit barátját egy magyar származású arisztokrata Svájcban, most kiengedték a börtönből

2024. február 8. – 04:37

Másolás

Vágólapra másolva

Másodszor is kiengedték a börtönből Bennett von Vertes magyar–német származású svájci arisztokratát, aki 2014-ben Zürichben kábítószerek hatása alatt meggyilkolta Alex Morgan 23 éves brit fiatalt – írja a Daily Mail. Von Vertes 9 évet töltött börtönben, az áldozat anyja sokáig küzdött, hogy minél tovább ott maradjon, de most végleg letöltötte a büntetését.

Morgan és Von Vertes az egyetemről ismerték meg egymást. Morgan 2014 decemberében síelni érkezett Svájcba, és mivel elvesztette a környéken élő anyja lakásának kulcsát, bekéredzkedett Vertesék környékbeli rezidenciájába. A villában a magáról valószínűleg nem tudó Vertes először egy üvegasztalnak lökte Morgant, majd egy több mint egyméteres gyertyatartóval agyba-főbe verte. Végül ennek a végét megpróbálta ledugni a fiú torkán, amibe ő megfulladt.

Von Vertest később emberölés és egy ettől független ügyben nemi erőszak miatt 12 év börtönbüntetésre ítélték. A tárgyalások során Von Vertes először azt vallotta, hogy nem emlékszik semmire az estéből, később azt, hogy zöld földönkívülinek nézte Morgant. Az biztos, hogy Von Vertes kokaint és ketamint is fogyasztott aznap este.

Bennett von Vertes – Fotó: Az áldozat édesanyjának honlapja
Bennett von Vertes – Fotó: Az áldozat édesanyjának honlapja

2019-ben a bíróság gyilkosságról gondatlan emberölésre módosította az eset besorolását, ezzel együtt 12 évről 3 évre csökkentették a kiszabott büntetést, majd a fiút szabadlábra helyezték. Morgan anyja ekkor jogi lépéseket tett, ennek hatására visszaváltoztatták az ítéletet, és tavaly Von Vertes visszakerült a börtönbe. Mostanra viszont letöltötte a 12 éves büntetés elég nagy részét, és végleg szabadulhatott.

A Von Vertes egy magyar származású német nemesi család, amely hosszú ideje Svájcban él. Bennett apja, László von Vertes Zürichben egy neves galériát és műkereskedést üzemeltet. A fia szabadon engedésének hírére a Blikk megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot, de nem válaszolt a megkeresésre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!