Reuters: A Hamász négy és fél hónapos tűzszünetet javasol, és az izraeli csapatok teljes kivonulását kéri

2024. február 7. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a tárgyaló és közvetítő felek hivatalosan nem osztottak meg részleteket az izraeli-katari-egyiptomi-amerikai tűzszüneti javaslatra adott Hamász-válaszból. A Reuters birtokába került dokumentumok szerint

a Hamász négy és fél hónapos tűzszünetet javasol Gázában, amely alatt minden túsz szabadon távozna, Izrael kivonná csapatait az övezetből, a fegyverszünet végére pedig megállapodás születne a háború befejezéséről.

Izrael egyelőre nem kommentálta a Hamász javaslatát, de korábban határozottan kijelentette, hogy nem vonja ki a csapatait Gázából, amíg nem számolta fel teljesen a Hamászt.

Izraeli harckocsik a Gázai övezetben – Fotó: Ronen Zvulun / Reuters
Izraeli harckocsik a Gázai övezetben – Fotó: Ronen Zvulun / Reuters

A Reuters által látott dokumentumtervezet szerint a Hamász ellenjavaslata a tűzszünet három, egyenként 45 napos szakaszát irányozza elő. Egy, a tárgyalásokhoz közel álló forrás szerint a Hamász ellenjavaslata nem követeli meg, hogy már az elején garantálják a tartós tűzszünetet, de a háború befejezéséről a tűzszünet alatt kell megállapodni, mielőtt az utolsó túszokat is kiszabadítják.

A dokumentum szerint:

  • Az első 45 napos szakaszban a Hamász az összes női túszt, a 19 év alatti férfiakat, valamint az időseket és betegeket engednék szabadon, cserébe a palesztin nők és gyerekek izraeli börtönökből való szabadon bocsátásáért. Izrael már az első fázisban kivonná csapatait a lakott területekről a Hamász javaslata szerint.
  • A második szakasz végrehajtása csak akkor kezdődne meg, ha a felek „közvetett tárgyalásokat folytatnak a kölcsönös katonai műveletek befejezéséhez és a teljes nyugalomhoz való visszatéréshez szükséges követelményekről”. Ebben a szakaszban engednék el a maradék férfi túszt.
  • A harmadik szakaszban a Gázai övezetben elesett izraeli katonák és palesztin harcosok holttesteinek és maradványainak cseréjére kerülne sor. A fegyverszünet alatt növelnék az élelmiszer- és egyéb segélyek áramlását a Gázai övezetbe, és megkezdenék az övezet újjáépítését is.

Az eddigi egyetlen tűzszünet mindössze egy hétig tartott tavaly november végén.

Szerdán Atony Blinken Izraelben tárgyal Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel a Hamász ellenjavaslatáról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!