Mitterrand – mondta Biden, de Macronra gondolhatott, nem a '96-ban elhunyt francia elnökre

2024. február 7. – 08:46

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden egy mondaton belül kavarodott bele a nevekbe, országokba és évszámokba is, amikor hétfőn, Las Vegas-i kampánybeszédében felidézte, hogyan reagáltak Franciaország és Németország vezetői, amikor a 2021. január 6-i, Capitoliumban történt zavargások után a G7-csúcstalálkozón találkoztak vele – írja a Sky News.

„Leültem, és azt mondtam, hogy »Amerika visszatért«, mire Mitterrand Németországból… mármint Franciaországból, rám nézett, és azt kérdezte, hogy meddig” – mondta Biden.

A Capitolium ostroma 2021. január 6-án volt, a G7-csúcstalálkozót abban az évben június elején tartották. Ekkor (és azóta is) Franciaország elnöke Emmanuel Macron volt. François Mitterrand 1981 és 1995 között volt francia elnök, 1996-ban halt meg.

Biden ezután elmesélte azt is, hogy a német kancellár (Angela Merkel, bár őt név szerint nem nevezte meg az amerikai elnök) megkérdezte tőle, mit szólna hozzá, ha Angliában felgyújtanák az alsóházat, hogy megakadályozzák, hogy beiktassák a megválasztott miniszterelnököt. Mire Biden azt mondta, erre még soha nem gondolt. „Mit mondanánk, ha ez egy másik demokráciában megtörténne?” – tette fel a kérdést.

Joe Biden többször kevert már össze neveket a múltban, a tavalyi hálaadási beszédében például Taylor Swiftet tévesztette össze Britney Spearsszel.

Tavaly áprilisban írországi látogatásán méltatta az ország híres rögbijátékosát, Rob Kearney-t. Az ír rögbicsapat 2016-ban győzte le először az All Blacks néven ismert új-zélandi csapatot. Biden viszont kicsit megkavarodott a csapatnevekben, a beszédében azt mondta, „Kearney pokoli jó rögbijátékos volt, megverte a Black and Tanst”. A Black and Tans egy brit félkatonai erő volt, amely az ír függetlenségi háború alatt brutálisan elnyomta a brit uralom ellenfeleit.

Júniusban Putyin iraki háborújáról beszélt – ukrajnai helyett. Szeptemberben pedig a Congressional Black Caucust dicsérte a Congressional Hispanic Caucus éves washingtoni gáláján.

A 81 éves Joe Biden az Egyesült Államok eddigi legidősebb elnöke, megelőzve Ronald Reagant, aki 77 éves volt, amikor lejárt a hivatali ideje. Ha ismét megnyeri az elnökséget, 85 éves koráig maradhat a Fehér Házban. De legesélyesebb kihívója, Donald Trump se sokkal fiatalabb, a republikánus elnökjelölt-aspiráns 77 éves.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!