Olaszország is könnyen célponttá válhat, figyelmeztettek a húszik

2024. február 5. – 09:44

Másolás

Vágólapra másolva

Olaszországnak vigyáznia kell, ha megtámad bennünket, célponttá válik – üzente Mohamed Ali al-Húszi, a jemeni húszi lázadók egyik vezetője. A jemeni húszi vezető felszólította Olaszországot, hogy maradjon semleges, ne vegyen részt a vörös-tengeri katonai beavatkozásban.

Az Aspides (Pajzs) európai katonai misszió a tervek szerint február 19-én indul, francia, német, görög és olasz részvétellel. A misszió célja a Vörös-tengeren áthaladó kereskedelmi hajók védelmének biztosítása. A misszió felhatalmazással bír a hajókat támadó jemeni húszik állásaival szembeni ellentámadásra. A katonai beavatkozás taktikai parancsnokságát a Duilio olasz hadihajó látja el.

Olaszországban kiemelt nemzetbiztonsági készültség van érvényben a Hamász palesztin szélsőséges szervezet október 7-i terrortámadása óta. Közel harmincezer helyszínen erősítették meg a katonai vagy rendőri védelmet, köztük az Egyesült Államok és Izrael olaszországi intézményeinél.

A terrorkészültséget tovább fokozták, miután február elsején a firenzei amerikai konzulátus épületére Molotov-bombákat dobtak. A merényletet videóüzenettel egy magát a Hamászhoz közelinek valló csoport vállalta magára, és támadássorozattal fenyegette meg Olaszországot. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!