Betegség miatt fontos találkozóit mondta le Robert Fico

2024. január 30. – 20:35

Másolás

Vágólapra másolva

Betegség miatt fontos találkozókat kényszerült lemondani a szlovák kormányfő – írja az Aktuality.sk.

A lap beszámolója szerint Fico a közösségi oldalán azt írta, kedden le kellett mondania egy fontos találkozót a nagykövetekkel, a pártvezetéssel és a szerdai kormányülés előkészítésével kapcsolatban is. „Az az erős vírus, ami tegnap délután bontakozott ki rajtam a kormányhivatalban, ma szó szerint ágyba szögezett” – írta.

A miniszterelnök állítása szerint nem biztos abban, hogy szerdán „képes lesz” kezelni a kényes napirenddel rendelkező kormányt, elmenni a szlovákiai Eurobizottságba, majd hosszú videóhívást folytatni Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel, végül pedig Strasbourgba utazni, hogy találkozzon az Európa Tanács főtitkárával és a büntetőjog módosításával foglalkozó úgynevezett Velencei Bizottság képviselőivel.

Hozzátette, hogy mindent megtesz azért, hogy csütörtök reggel Brüsszelben legyen az Európai Tanács ülésén, „ahol mindenféle furcsa dolgok fognak történni Magyarországgal szemben”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!