Jobbközép vagy zöld elnöke lesz Finnországnak

2024. január 28. – 21:34

Jobbközép vagy zöld elnöke lesz Finnországnak
Pekka Haavisto (b) és Alexander Stubb (j), a finn elnökválasztás első fordulójából tovább jutott két államfőjelölt – Fotó: Markku Ulander / Lehtikuva / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ha nem is dőlt el már az első fordulóban a finn elnökválasztás, két jelölt fölényesen megelőzte a többi versenytársát. Az egykori kormányfő, a jobbközép Nemzeti Koalíció jelöltjeként induló Alexander Stubb, a választás nagy esélyese a szavazatok 85 százalékának összesítése alapján a szavazatok 27,2 százalékát szerezte meg, míg legnagyobb riválisa, a liberális zöldpárti Pekka Haavisto 25,1 százalékot kapott.

Messze lemaradva, 18,9 százalékkal a szélsőjobboldali Finnek jelöltje, Jussi Halla-aho végzett a harmadik helyen. Oli Rehn, az EU egykori bővítési biztosa a szavazatok 15,8 százalékkal végzett a negyedik helyen, más jelölt nem kapott tízszázaléknyi szavazatot.

A finn választási törvények értelmében ha egyik jelölt sem kapja meg a szavazatok több mint 50 százalékát, akkor a második fordulóban, február 11-én az első forduló első két helyezettje között dől el az államfői tisztség sorsa. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!