Már nem jár fél év után kegyelem a besorozott orosz elítélteknek, az egész háborút végig kell harcolniuk

2024. január 26. – 15:02

Másolás

Vágólapra másolva

Összefoglalónk az orosz–ukrán háború legfontosabb pénteki eseményeiről

  • Mostantól nem jár automatikusan elnöki kegyelem a besorozott orosz elítélteknek. Eddig elég volt fél év ukrajnai szolgálat ahhoz, hogy egy korábban szinte bármiért elítélt (beleértve a gyilkosságot is) bűnöző teljes kegyelmet kapjon. Ez megingatta az igazságszolgáltatásba vetett, már amúgy sem sziklaszilárd bizalmat, emiatt kerülhetett sor a változtatásra. Mostantól csak próbaidőre kerülnek, és az amnesztiáért addig kell szolgálniuk Ukrajnában, amíg véget nem ér a különleges katonai műveletnek hívott invázió. Ezeket a bűnözőket gyakran önkéntesekként könyvelik el, és a legvéresebb harcokba küldik őket. Néhányuk szerint a túlélési arányuk 25 százalék körül van. (BBC)
  • A Bloomberg szerint Vlagyimir Putyin béketárgyalás miatt puhatolózott az Egyesült Államoknál. A lap ezt több forrásra hivatkozva írta, de a Kreml azonnal tagadta, hogy valaha is szó lett volna ilyesmiről. A források szerint Putyin hajlandó lett volna elengedni a követelését, hogy Ukrajnának függetlennek kell maradnia, és nem lehet NATO-tag, cserébe viszont követelte volna, hogy a lerohant ország ismerje el az orosz uralmat a területének 18 százalékán, ami most inváziós fennhatóság alatt áll. Ezt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már többször elvetette. Az Egyesült Államok nem lát arra utaló jelet, hogy Putyin hajlandó lenne a békére vagy arra, hogy bármennyit is engedjen a háborús retorikájának központi elemeiből. (Sky News)
  • Váratlan, háborúellenes kihívója akadt Putyinnak az orosz elnökválasztáson. Bár sokak szerint csak a Kreml bábja, hogy úgy tűnjön, demokrácia van, Borisz Nadezsgyin betalált a választóknál a háború- és mozgósításellenes retorikájával. Az elmúlt napokban országszerte több ezren álltak sorba a hidegben, hogy aláírják a jelölőívet, Nadezsgyin nem számított ilyen szintű támogatásra. Bár nem sok esélye van a jelenlegi elnök ellen, ritka, hogy ilyen sokan ilyen nyíltan beálljanak egy jelölt mögé. Már csak azért sem biztos, hogy nyerhet, mert a pártja nincs bent a törvényhozásban, így sokkal több régióból sokkal több jelölésre van szüksége, mint ellenfelének. (AP)
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!