Megvetette a plagizálókat, aztán kiderült, hogy ő is plagizált, erre lemondott a norvég miniszter

2024. január 25. – 10:21

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalosan lemondott pozíciójáról Sandra Borch norvég kutatási és felsőoktatási miniszter, miután kiderült, hogy tíz évvel ezelőtt írt mesteres diplomamunkájának nagy részét plagizálta, írja a Politico.

Talán a sors fintora, hogy pont róla derült ki, hogy „mások tollával ékeskedett”, miközben köztudott volt, hogy Borch élharcosa a plágium ellen vívott csatának. Az is előfordult, hogy egy diák ügyét, aki tudományos értekezésben a saját munkájára hivatkozott, a legfelső norvég bíróságig vitte.

Az ügy úgy robbant ki, hogy egy oslói egyetemi hallgatónak nem tetszett, hogy Borch az önplágium ellen is fellép, ezért kezdett el kutakodni a miniszter dolgozatában, majd az X-en megvádolta minisztert azzal, hogy mások munkáját használta fel a diplomamunkájának megírásához.

Az E24 norvég csatorna szerint a miniszter szakdolgozatának több mint 20 százaléka plagizált, az elkészítéséhez hat másik hallgató dolgozatát használta fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!