Rejtélyes halálesetek: újabb holttesteket találtak törökországi üdülőhelyeken

2024. január 21. – 21:44

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány napon belül több holttestet is találtak a turisták által kedvelt törökországi üdülőhely, Antalya közelében, írja a német T-Online hírportálja.

Szombaton két férfi oszlásnak induló holtteste került elő két különböző helyszínről, közölte a török Cumhuriyet napilap. Az egyikre az Antalyától 70 kilométerre fekvő Manavgat strandján bukkantak. Ezzel egy időben bejelentés érkezett a rendőrségre arról is, hogy a Manavgathoz közeli Kizilotban található szálloda előtt is találtak egy holttestet.

A két férfiholttesten csak cipő és rövidnadrág volt. A tetemeket igazságügyi orvostani szakértők vizsgálják, hogy megállapítsák a halál okát.

Pár nappal ezelőtt két másik holttestet találtak az ugyanezen a partvidéken fekvő çengeri, majd alanyai strandon. Szerdán egy férfi holtteste került elő, akinek hiányzott a feje és az egyik keze. Csütörtökön egy körülbelül tízéves lány holttestét találták meg az alanyai tengerparton, akinek mindkét lába hiányzott.

A környéken élők körében nagy a nyugtalanság. Egyelőre nem tudni, hogy az áldozatokat a tenger vetette-e partra, vagy valamilyen bűncselekmény miatt halhattak meg, amit a turistaparadicsomban követtek el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!