Ukrajna szerint hiába küldtek rengeteg katonát a frontra az oroszok, nem értek el jelentős eredményeket

2024. január 20. – 18:30

Másolás

Vágólapra másolva

Összefoglalónk az orosz–ukrán háború szombati eseményeiről.

  • Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó egy interjúban arról beszélt, hogy a harcok jelenlegi állása miatt Ukrajnának több fegyverre van szüksége a szövetségesektől. Podoljak szerint Oroszország az elmúlt egy évben nem ért el jelentős eredményeket a fronton, holott rengeteg katonát küldtek, rejtett mozgósítást hajtottak végre, nagy katonai erőket vetettek be, és rengeteg felszerelést összpontosítottak, „amit mind el kell pusztítani”.
  • Zelenszkij szerint „új kétoldalú megállapodásokat” kell kötni, az elkövetkező hetekben és hónapokban új katonai segélyek érkezését reméli.
  • A brit védelmi minisztérium arról számolt be, hogy Ukrajna továbbra is tartja állásait a Dnyeper (Dnyipro) folyó bal partján, és a logisztikai kihívások ellenére sikerrel is visszaverte az orosz támadásokat.
  • Oroszországban olyan törvényjavaslatot készítettek elő, amely akár a teljes vagyonelkobzást is lehetővé tenne, ha valaki „szándékosan hamis információkat” terjeszt az ország fegyveres erőiről.
  • Az orosz csapatok ismét aknákat telepítettek a megszállt területen lévő Zaporizzsjai Atomerőmű (ZNPP) környékén, írták az ukránok a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségre hivatkozva.
  • A romániai tüntetők felhagytak az ukrán határnál fekvő szeretvásári átkelőhely blokádjával – jelentette a kijevi Independent a határőrszolgálatra hivatkozva.
  • Az orosz erők szombatra virradóan hét Shahed drónt indítottak Ukrajna felé, amelyek közül négyet lelőttek, közölte az ukrán légvédelem.
Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!