Alex Soros nem bánja, hogy Davosban már most Trump-elnökséget jósolnak, mert az ottaniak „mindig tévednek”
2024. január 19. – 16:36
„Davosban már most Donald Trump az elnök. De ez jó dolog, mert a davosi közös vélekedés mindig téves”
– mondta Alex Soros, a Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke pénteken a Világgazdasági Fórum egyik panelbeszélgetésén.
A politikai és üzleti vezetők ezen a héten tartott svájci találkozóján nagy port kavart az a kilátás, hogy Trump másodszorra is elnök lehet – írja a CNBC.
Soros szerint ha a demokratikus intézmények kitartanak, akkor Trump elveszíti majd a választást. „Ha elveszíti ezt a választást, akkor is ő lesz a republikánus jelölt 2028-ban és talán még 2032-ben is” – mondta Soros. „Mi a kiút számára? Vagy a börtönben végzi, vagy a hatalomban, nem fog visszavonulni valami csendes kis tengerpartra” – tette hozzá.
Trump ellen 91 bűncselekmény miatt emeltek vádat számos büntetőügyben, amelyek a 2020-as választási vereségének megdöntésére tett kísérleteivel, a titkos dokumentumok helytelen kezelésével és a pornósztárnak fizetett hallgatási pénzzel kapcsolatosak. Ennek ellenére sok amerikai üzletember még mindig úgy véli, hogy meg fogja verni Joe Biden elnököt, ha a várakozásoknak megfelelően a 2024-es versenyben megmérkőznének egymással.
Az elmúlt hónapokban a legtöbb közvélemény-kutatás szerint Trump a kulcsfontosságú ingadozó államokban megelőzte Bident, bár a Redfield & Wilton Strategies által a Telegraph-tal közösen közzétett múlt heti adatok szerint ez az előny Arizonában, Georgiában, Észak-Karolinában és Pennsylvaniában csökkent.
Soros ragaszkodott ahhoz, hogy Biden még mindig elég jól áll, és arra biztatta a hivatalban lévő elnököt, hogy ne engedje el Arizonát és Georgiát.
„De valójában, ha egy államot akarunk nézni, amely tényleg megmutatja, hogy hol tart a választás, az Wisconsin, mert ha Joe Biden képes megnyerni Wisconsint, abból annak kell következnie, hogy megnyerte Pennsylvaniát és Michigant” – tette hozzá Soros, a milliárdos filantróp és az Open Society Foundations alapítójának, Soros Györgynek a fia.
„Bidennek valójában van egy különleges előnye a polarizált választási környezetben, mégpedig az, hogy nem polarizál” – mondta.