Katari miniszterelnök: A húszik elleni amerikai támadások csak elmélyítik a regionális megosztottságot

2024. január 16. – 12:32

Másolás

Vágólapra másolva

Mohammed bin Abdulrahman Al Thani katari miniszterelnök rra figyelmeztetett, hogy az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók elleni amerikai csapások csak elmélyítik a regionális megosztottságot Izrael Gáza elleni háborújában. Al Thani kedden azt mondta, hogy a közel-keleti feszültségek mindenkit érintenek, és hangsúlyozta, hogy a vezetőknek elsősorban a gázai háború enyhítésére kellene összpontosítaniuk, ahol Izrael október 7. óta tartó katonai offenzíva a terület nagy részét megtizedelte, és több mint 2,2 millió embert éhínséggel, halálos betegségekkel és erőszakos kitelepítéssel fenyeget.

Mohammed bin Abdulrahman Al Thani katari miniszterelnök a davosi Világgazdasági Fórumon – Fotó: Fabrice Coffrini / AFP
Mohammed bin Abdulrahman Al Thani katari miniszterelnök a davosi Világgazdasági Fórumon – Fotó: Fabrice Coffrini / AFP

„Mi mindig a diplomáciát részesítjük előnyben a katonai lépésekkel szemben, és úgy gondoljuk, hogy nemcsak ezekre a kisebb konfliktusokra kell összpontosítanunk, hanem a gázai fő konfliktusra, és amint ez megoldódik, úgy gondolom, hogy minden más is megoldódik” – mondta a katari miniszterelnök a davosi Világgazdasági Fórumon. (CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!