Megduplázódott a világ öt leggazdagabb emberének vagyona 2020 óta, miközben a szegényeknek egyre rosszabb

2024. január 15. – 09:48

Másolás

Vágólapra másolva

2020-tól mostanáig megduplázta a vagyonát a világ öt leggazdagabb embere, így az összeg mostanra eléri a 869 milliárd dollárt (301 021 600 000 000 forintot), miközben a világ legszegényebb hatvan százaléka – mintegy ötmilliárd ember – tovább szegényedik – írja a Guardian az Oxfam egyik friss jelentésére hivatkozva. A szervezet előrejelzése szerint olyan ütemben növekszik a leggazdagabb vagyona, hogy egy évtizeden belül megszületik az első trilliárdos, a gazdagok és szegények közötti szakadék pedig még tovább nő, és várhatóan további 229 évig lesznek még a Földön szegény emberek.

Kiemelve az egyenlőtlenségek drámai növekedését a Covid-járvány óta, az Oxfam arról számolt be, hogy a világ milliárdosai 3,3 billió dollárra gazdagabbak, mint 2020-ban, és vagyonuk háromszor gyorsabban nőtt, mint az infláció.

„Az emberek világszerte keményebben és hosszabb ideig dolgoznak, gyakran a bizonytalan munkahelyeken alacsony bérekért” – áll a jelentésben. „52 országban közel 800 millió munkavállaló átlagos reálbére csökkent. Ezek a dolgozók összesen 1,5 milliárd dollárt veszítettek az elmúlt két évben, ami minden dolgozónként 25 napnyi bérkiesésnek felel meg.”

A jelentés szerint a világ 148 legnagyobb vállalata összesen 1,8 billió dollár nettó nyereséget ért el a 2023 júniusáig tartó évben, ami 52 százalékos ugrás a 2018–2021-es átlagos nettó nyereséghez képest.

Aleema Shivji, az Oxfam ideiglenes vezérigazgatója azt mondta, hogy az egyre szélesedő szakadék a gazdagok és a többiek között nem véletlen, és nem is elkerülhetetlen. „A kormányok világszerte tudatos politikai döntéseket hoznak, amelyek lehetővé teszik és ösztönzik a vagyon e torz koncentrációját, miközben emberek százmilliói élnek szegénységben. Lehetséges egy igazságosabb gazdaság, amely mindannyiunk számára hasznos. Olyan összehangolt politikákra van szükség, amelyek igazságosabb adózást és támogatást biztosítanak mindenki számára, nem csak a kiváltságosok számára” – fogalmazott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!