A pénteki hírek röviden

2024. január 13. – 05:51

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia légicsapásokat mért húszi katonai célpontokra Jemenben péntek hajnalban. Joe Biden szerint Ausztrália, Bahrein, Kanada és Hollandia is részt vett a védelmi akcióban.
  • Franciaország elítélte a húszik vörös-tengeri kereskedelmi hajókra mért csapásait. „Ezekkel a fegyveres akciókkal a húszik viselik a rendkívül súlyos felelősséget a térségbeli eszkalációért” – áll a francia külügyminisztérium közleményében.
  • Az iráni külügyminisztérium szóvivője nyilatkozatában kijelentette, hogy az ország határozottan elítéli a jemeni húszik elleni amerikai-brit támadást.
  • A húszik katonai szóvivője azt állítja, hogy a közös amerikai–brit hadművelet során 73 alkalommal érte őket találat Szanaában, Hodeidában, Taizban, Hidzsában. A támadásnak állításuk szerint öt halálos áldozata, és hat sebesültje van.
  • Erdoğan szerint Nagy-Britannia és az USA „vértengerré” akarja változtatni a Vörös-tengert, a jemeni húszik elleni brit és amerikai csapások nem voltak arányosak.
  • A Tesla két hétre leállítja termelését a Berlin melletti gyárában a vörös-tengeri áruszállításban tapasztalható fennakadások miatt.
  • Több tízezer ember gyűlt össze a jemeni fővárosban, hogy a húszikat támogassák. A tüntetők palesztin zászlókkal érkeztek, míg mások az Irán által támogatott lázadó csoport hivatalos jelszavait írták fel a transzparenseikre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!