Videóinterjút adott Putyin lánya, csak az nem derül ki belőle, hogy ő Putyin lánya

2024. január 12. – 19:07

Másolás

Vágólapra másolva

„Oroszország egy emberközpontú társadalom” – mondta még december 16-án egy videóinterjúban Marija Voroncova, Vlagyimir Putyin orosz elnök legidősebb lánya. A 38 éves Voroncova a Promomed nevű orosz gyógyszercég Youtube-csatornájának nyilatkozott, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy foglalkozását tekintve endokrinológus.

A Moscow Times szerint az interjút a moszkvai polgármesteri hivatalhoz közelálló orvosi nonprofit cég, a Medtech.Moscow vezérigazgatója, Vjacseszlav Sulenyin késztette, és ő sem említi a beszélgetésben, hogy Voroncovának komoly politikai kapcsolatai lennének, pedig hát kinek lennének komoly politikai kapcsolatai Oroszországban, ha nem pont neki.

„Számunkra az emberi élet a legfőbb érték” – hangzott el, de sajnos az ukrajnai háborút sem sikerült szóba hozni a beszélgetés során.

Voroncova beszélt azonban az orvostudomány fejlődéséről és arról, mivel tölti a szabadidejét: orvosi szakirodalmat olvas, és vonzza a szépség, ezért kiállításokra, színházba és hangversenyekre is szívesen jár. Az álma, hogy az embereknek lehetőségük legyen felfedezni a bennük rejlő potenciált, és hogy egyszer képesek leszünk jobban megérteni a másikat.

Voroncova 1985-ben született, az anyja Ljudmila Putyina, az elnök korábbi felesége. Putyin soha nem ismerte el nyíltan, hogy Voroncova (és húga) valóban a lányai lennének, de az orosz közéletben mindenki így kezeli őket, de még Nyugaton is: az ukrajnai háború kitörése óta ugyanis ők is szankciós listán vannak.

A nemzetközi sajtó értékelése szerint Voroncova arra használja – az orosz közösségi médiában erősen reklámozott – interjút, hogy saját imázsát építse, Oroszország magasan képzett és szorgalmas, egyszerű polgárának állítsa be magát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!