Júliustól randidrogteszteket kell kínálniuk a kaliforniai szórakozóhelyeknek

2024. január 11. – 13:17

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új jogszabály 2024 júliusától randidrogtesztek beszerzésére kötelezi a kaliforniai szórakozóhelyeket. A rendelkezés szerint a teszteket kínálhatják ingyen és pénzért is, de utóbbi esetben is csak „észszerű árazással”, elkerülve a kiszolgáltatott helyzetbe kerülő emberek kizsákmányolását – számolt be a Mixmag.

A tesztek olyan drogokat mutatnak ki, mint a ketamin vagy a GHB, azaz amiket az angol date-rape drugnak, azaz randi-, nemierőszak-drognak nevez, magyarul azonban leginkább a randidrog kifejezést használják rájuk. Ezekkel a drogokkal általában erőszaktevők kábítják el áldozataikat, többnyire italokba keverik, de akár injekciós tűvel is beadatják.

A tesztek az ilyen bűncselekmények megelőzésére szolgálnak.

„Zajlik egy válság, ami szexuális zaklatással, bántalmazással jár, és elsősorban a nőket és az LMBTQ+ közösségek tagjait érinti” – mondta a törvényt kezdeményező kaliforniai képviselő, Josh Lowenthal, és hozzátette, a titkárságán is dolgozik olyan ember, aki nemi erőszak áldozata volt, és randidroggal kábították el, de tud arról, hogy a kaliforniai törvényhozásban is van ilyen ember.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!