Szükségállapotot vezettek be Ecuadorban, mert egy hírhedt bandavezér eltűnt a cellájából

2024. január 9. – 13:31

Szükségállapotot vezettek be Ecuadorban, mert egy hírhedt bandavezér eltűnt a cellájából
A rendőrök gyűrűjében Fito, a hírhedt bandavezér – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva



Hatvan napos szükségállapot kezdődött Ecuadorban, miután egy elítélt bandavezér eltűnt a börtöncellájából – írta a BBC. Adolfo Macías Villamar, ismertebb nevén „Fito”, egy hírhedt banda, a Los Choneros vezetője volt. A bandáról azt feltételezik, hogy ők állnak az elmúlt hónapok halálos börtönlázadásai mögött.

Fitót egy guayaquili börtön szigorúan őrzött szárnyában tartották fogva, de vasárnap reggel nyoma veszett. Ezért a kormány a rendkívüli intézkedések bevezetése mellett határozott. Felfüggesztették a gyülekezési jogot, és elrendelték az éjszakai kijárási tilalmat.

Az intézkedéseket Daniel Noboa elnök jelentette be, aki két hónapja vezeti az országot. A 36 éves Noboa az ország második legfiatalabb elnöke, és aki egy példátlanul erőszakos kampány után nyerte meg a választást. Meggyilkolták például a másik elnökjelöltet, Fernando Villavicenciót. A feltételezések szerint Fitónak ehhez a gyilkossághoz is köze van.

A vészhelyzet lehetővé teszi, hogy a katonaság és a rendőrség nemzeti szinten átvegye az irányítást az ország börtönei felett.

„Ezek a kábítószer-terrorista csoportok meg akarnak félemlíteni minket, és azt hiszik, engedünk követeléseiknek. Nem fogunk tárgyalni velük, és addig nem nyugszunk, amíg helyre nem állítjuk a békét”

– mondta határozottan az elnök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!